Gábor Miklós Zalaegerszegen 1983-ban (fotógaléria)

„A színészi teljesítmények oldaláról nézve a Tragédia tulajdonképpen hagyományosan Luciferre, Ádámra és Évára ró nagy feladatot, Zalaegerszegen Lucifer még inkább hangsúlyt kap, s az Ádám vállára kerülő teher megoszlik. Lucifer megformálója Gábor Miklós. E név, s a mögötte tudott pálya tagadhatatlanul kettőzött várakozással tölti el a közönséget. S ebben nem is kell csalódniuk. Gábor Miklós úgy formálta meg Lucifert, hogy hittünk neki, behódoltunk érvei, logikája előtt, azonosulni tudtunk vele. S nem hiányoztak a hideg értelmen túl a színek sem. Hangulata volt, sziporkázott, élcelődött, biztos érzékkel domborította ki a Tragédiában itt-ott fellelhető humoros részleteket, amelyek nagyon üdítően hatottak. ” (Magyar Hajnalka színházi kritikájából részlet, a Zalai Hírlap 1983. október 15-ei lapszámából.)

Gábor Miklós Török András újságírónak adott interjújában mesélt zalaegerszegi kötődéséről a Zalai Hírlap 1983. október 3-ai számában: „S hogy vonz-e Zalaegerszeg? Ez a tény sem közömbös számomra. Igaz, már ötéves koromban elkerültem a városból. Apám itt volt mozis: az Arany Bárány mögött állt az öreg Edison Filmszínház, mely 1945-ben, a felszabadulás után leégett. Elkerültünk Székesfehérvárra, ahol apám ugyancsak mozisként folytatta, majd Budapest következett, s eközben csak nagy néha és pár napra látogattam vissza Zalaegerszegre, vendégségbe. Ám úgy látszik, hogy az embernek az ötéves korig tartó élete nagyon fontos életszakasz, mert még most is, ha elmegyek sétálni valamerre Zalaegerszegen, olyan emlékek jönnek elő, melyek – világosan érzem – döntőek számomra. Mondok egyet! Évekkel ezelőtt – akkor még nem sejtettem, hogy valaha játszani fogok a szülővárosomban – felségemmel, Vass Évával országjárás közben egy hetet töltöttünk Zalaegerszegen is. Akkor elvittem őt valahová. Nem a szülői házba, hanem az Ady utca 13. szám alá, néhány háznyira attól az épülettől, ahol születtem. Elvittem, és annyi év után pontosan emlékszem rá, hogy hol van a pince, a borospince az udvarban, s mondtam, hogy most figyeljen a pincéből feljövő szagra, mert ez bennem úgy megmaradt azóta is, hogy szinte szívdobogást kapok, ha újra megérzem. Bár tudom jól, hogy az a pince már rég üres. De hát ez volt dédnagyanyám háza… Mindenre világosan emlékszem.”