Az Aszakkör kiállítása Csatárban

2023.05.15. 14:30

Ezúttal gyöngyfűzéssel és gyertyaöntéssel foglalkoztak

A Nemzeti Művelődési Intézet támogatásával megvalósult kézműves szakkörökön készült alkotásokból nyílt kiállítás a csatári kultúrházban május 10-én, szerdán.

Zaol.hu

Szálingerné Nemes Anita közművelődési szakember, a szakkörök vezetője, Matyasovzsky Margit, Péntek Gabriella és Gellén-Szabó Edina önkormányzati képviselő

Fotó: ZH

Az Értékalapú közösségeket támogató sorozatban tavaly a vesszőfonással, most pedig a gyöngyfűzéssel és a gyertyaöntéssel ismerkedhettek meg a résztvevők, akiknek keze nyomán nagyon szép alkotások születtek. A szakkörök lehetőséget nyújtottak az érdeklődőknek ahhoz, hogy megismerjék vagy még jobban elmélyedjenek e két, hagyományos tevékenység rejtelmeiben. Külön öröm a településen, hogy az egészen fiataloktól az érettebb korosztályig jelentkeztek a foglalkozásokra. A program a Csatári Csimoták Gyermektáncegyüttes műsorával kezdődött, majd Péntek Gabriella polgármester mondott  köszönetet a résztvevőknek, külön Szálingerné Nemes Anitának, a szakkörök vezetőjének. A kiállítást Matyasovszky Margit, a Nemzeti Művelődési Intézet Zala vármegyei igazgatója nyitotta meg.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában