A Kőműves Kelemen című rockballada a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban

Az első felvonást záró, a másodikat nyitó jelenetben éppen arra készülnek, hogy egyikőjük feleségét feláldozzák, mert hitük szerint akkor végre nem dől össze az épület, ők a bérükhöz jutnának, az utókor meg föl-fölkaptatva Déva várára, onnan hirdethetné a nagy mű értelmét.

A népballada alapján írt Sarkadi-darabot, az abból a Szörényi-Bródy szerzőpáros által írt történetet aligha kell bemutatni, az adaptációk több mint negyven éve birkóznak vele.

A zalaegerszegi színpadszéli létezés egymást fanatizáló mágia: kézzel-fejjel-ujjal megtoldva, értelmezve a dalszöveget, erősítik önmagukat és egymást, nagy időkben nagy tettekre szánja magát az, aki nagy dolgokat akar. A kép előképet hív elő, a nagy vízen túl ülnek így az acélgerendán, akik a nagy almát építették, köztük egészen biztosan volt magyar vagy erdélyi származék fia, unokája. Az az építkezés sem volt áldozatoktól mentes, sőt, talán nincs is olyan. Hull a forgács, ahol döntik...

Visszalépve a Kőműves Kelemen című rockballada Hevesi Sándor Színházban múlt péntek óta játszott előadásába, tanúi lehetünk, ahogy a zene, a dalok, a táncbetétek 1982 óta nemzedékeket fogva tartó, áradó érzelmeket mozgósító összességéhez csatlakozik fel a zalaegerszegi megvalósítás. Bővíti, kiterjeszti azokat. A hajdan esett történeteket elbeszélő regősök alakját idézi meg rock-klasszikus dallamokkal és gitárjával Salamon Attila, mintegy összefoglaló nyitányt-zárást kölcsönözve az elkövetkezendőknek.

Déva vára miért omlik össze? Ki-ki értelme, érzelme, hiedelme, félelme alapján ad magyarázatot. A tájat sújtó átokballadát a hírnök (Besenczi Árpád) mondja el, de el is játsszák a később fehér ministráns ruhában angyallá váló gyerekek. A több hírnök kisgyerek szerepeltetésével talán arra utal Tompagábor Kornél rendező, hogy a várral küszködő bármelyik kőműves gyereke lehetne végül anyátlan árva, anyja után haló gyermekáldozat?

A kudarcos vállalkozás gyötrelmét a bosszús-ingerült-elkeseredett táncbetétek szimbolizálják. Kósa Ruben koreográfiája a népi férfitáncok energikussága mellé megköveteli a vakolókanalakkal, lapátokkal és talicskákkal való zsonglőrködést. A legmarkánsabban szívbemarkoló jelenetnek nyilván Anna (Dura Veronika) megégetése, mész közé keverése kell lennie, a hatást nem gyengítheti a technikai megoldás, tehát a nézőnek nem szabad észrevenni, hogyan távozik a tisztán, szépen, könyörögve éneklő színésznő az állványok között.

A projekt felelőse, Kőműves Kelemen (Bot Gábor) lelkesítő népvezér meg jó szakember is, de nem képes magyarázatot adni a kudarcra, ráadásul kételkedik Boldizsár (Urházy Gábor László) ötletében. Utóbbinak kell ugyanis nagyot fordítania a megfeneklett ügyön, ideológusként hitet adni. Az imént még unottan, majd társai babonáitól idegesen sörözgető (építőipari sztereotípia) férfi az asszonyáldozat javaslatával végre betalál, a gyökeres váltást meggyőzően képviseli, legfeljebb nem önmaga előtt. A társak szempontjából ez nem is lényeges, a realista, az idealista, a hívő, a romantikus, az etikus, a haszonleső, az elszánt, a bizonytalan, a kételkedő, a babonás végül csak egyfelé húz. Ticz András, D. Varga Ádám, Kovács Martin, Szentgyörgyi Dániel, H. Horváth Gyula, Cseh Richárd, Helvaci Ersan David, Bolla Dávid, Nárai Dominik / Táncos Kristóf, Mrakovics Norbert, Fritz Attila sokérdekű szövetsége érzékelhetően megélt színészi munka. A siker feletti győzelmi önszuggesztív tánc („Úr leszek, nagy úr leszek...”) után persze azonnal szét is kell esnie a fogadalmas egymásrautaltságnak, hogy a törvény elől menekülve Kelemenre tolják a felelősséget: „Gyilkos vagy Kelemen”.

Még szerencse, hogy a bírák edzett reálpolitikusok: a jóságos, bár szavai mögött intrikusságot dédelgető hírnök megnyugtat, nem talált itt bűnre utaló bizonyítékot senki, pláne, hogy nem is keresett. Okafogyott a kérdés, „szabad-e ölni, embert ölni...” A szereplőket mindeddig alulról, rácsokon át vészjóslóan megvilágító fények kihunynak, a megrendelt építkezés füstje is elül. 

A Hevesi Sándor Színház produkcióját a nézőkhöz elviszi a zene, a dalszöveg, a markáns tánc és a történet makacsul érvényes kérdései.