Mura Art Letenyei Festők Köre

2022.09.09. 09:30

Realista, valósághű ábrázolásmód jellemzi Vajdainé Mikó Judit képeit

Még csupán két éve csatlakozott a Mura Art Letenyei Festők Köréhez, de már több önálló kiállítással is bemutatkozhatott Letenyén Vajdainé Mikó Judit, akinek Teremtő szívek című tárlata jelenleg a Kolping Alapszolgáltatási Központban tekinthető meg.

Gyuricza Ferenc

Vajdainé Mikó Judit

Fotós: Gyuricza Ferenc

A letenyei értékeket nem lehet eleget hangoztatni – fogalmazta meg a hétfői megnyitón Aigner Géza plébános, aki Schvarcz Évával, a központ vezetőjével, illetve a Mura Art Letenyei Festők Körét képviselő Szabó Katalin grafikussal együtt köszöntötte a jelenlévőket, majd rögtön hozzá is tette: a kisvárosban élő alkotókat mindig is arra ösztönözték, hogy letenyei életképeket vagy helyszíneket örökítsenek meg műveikkel. Erre nagyszerű alkalmat kínál a Mura Art Nemzetközi Festő Szimpózium, amit idén már huszonhatodik alkalommal szerveztek meg, s amin Vajdainé Mikó Judit is részt vett. A letenyei képzőművész azonban nemcsak a szimpózium kapcsán választotta témájául a városban található helyszíneket, amúgy is szívesen nyúl jellegzetes letenyei motívumokhoz. Képein megörökítette többek közt az egyedutai településrész épületeit, illetve készített sorozatot a letenyei Szentháromság templomnál bemutatott fényfestéstől ihletetten is. A plébános szerint ezáltal olyan attitűdöt alakít ki a szemlélődőben, ami emlékeket ébreszt benne, amitől különlegesnek, értékesnek látja a festményeken visszaköszönő épületeket, helyszíneket vagy azokat az eseményeket, amelyek hozzátartoznak az életünkhöz.  

Egyeduta - Kúnóné Mariska néni háza
 

- Vajdainé Mikó Judit 2019-ben szeretett bele az akvarellfestésbe, amelyen belül ma már többféle technikával alkot – mutatta be a képzőművészt Mikóné Farkas Ildikó alpolgármester. – Autodidakta módon képezi magát, fejleszti tudását. Szereti a realista, valóságra hasonlító ábrázolásmódot. 2020-ban lett a Mura Art Letenyei Festők Körének tagja, és ugyanabban az évben megnyílt első önálló kiállításán már megcsodálhattuk alkotásait. 2021-ben az Egyeduta napja elnevezésű rendezvény keretében akvarell festményeit, illetve néhány olajgrafikáját láthatták az érdeklődők. A második Egyeduta napján, vagyis az idei esztendőben a régmúlt búcsúk hangulatát, a dolgos hétköznapokat próbálta megidézni akvarelljein, de többek közt a helyi Szent Antal-kápolnát is megfestette.

Tükröződő
 

Vajdainé Mikó Judit 2020 és 2022 között több nemzetközi alkotónapon, szimpóziumon vett részt Magyarországon, Szlovéniában és Horvátországban. A Teremtő színek című kiállítása átfogó képet nyújt eddigi munkásságáról, s ennek megfelelően igencsak témagazdag. A már említett letenyei életképek vagy nevezetes helyszínek mellett csendéletei, tájképei is láthatóak, s természetesen a szakrális ihletettségű alkotásait is bemutatta. A Kolping Alapszolgáltatási Központban látható képeinek többsége – ahogy azt már korábban is írtuk – akvarell technikával készült, de hozott több olyan kisméretű másolatot is, ami olajfestményeiről készült, vagy ami már nincs a tulajdonában, de továbbra is szorosan kötődik hozzájuk.  

A tárlat kapcsán Aigner Géza arra hívta még fel a jelenlévők figyelmét, hogy a képzőművészet egyik legfontosabb célja a természetfeletti jelenlétének hirdetése. Ez a szándék tetten érhető Vajdainé Mikó Judit alkotásain is, ezért a kiállítás nemcsak a közelgő Kulturális Örökség Napjaihoz kapcsolódik szorosan, de az ugyancsak hamarosan megrendezendő szakrális művészetek hetével, vagyis az Ars Sacra Fesztivállal is összeköthető. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában