2022.08.18. 10:30
Nyilas Ilona London ékköve című, Monet festményekre rímelő fotói a Malomban (videó)
Londonból az Őrségbe. Impressziók két évszázadból, egy városból. Két művészeti ág, egy tárlat. Claude Monet és Nyilas Ilona érzelemteli kapcsolata. Őriszentpéteren, az idei Hétrétország programsorozat keretében nyitották meg augusztus 15-én a Malomban a London ékkövei című fotókiállítást, ami Nyilas Ilona felvételeit tárja a közönség elé.
„Évekig nem tudtam fotózni Londonban, de Monet inspirációja egycsapásra beindította a fantáziám”
„Órákig álltunk sorba 2003-ban a budapesti Monet-kiállításra várva, aztán 2018-ban Londonban is meg tudtam nézni a Londonban készült impresszionista képeit.” Valahogy így kezdődött a francia festő Claude Monet (1840-1926) és a magyar fotóművész Nyilas Ilona közös kalandja.
A fotográfus, etika, tánc és drámapedagógus 2007 óta tölti az esztendő felét Londonban, Monet pedig 1870-71, és 1899-1903 között időzött a brit fővárosban. És festette rendületlenül a Savoy hotel egyik szobájának ablakából a Temze hídjait, a kikötőket, a hajókat, a parlamentet, a Westminster apátságot, a parkokat, a folyópartot, a londoni ködöt. Ahogy ő fogalmazott, nem a tárgyakat, hanem a levegőt és fényeket, a természet játékait akarta megfesteni. Képeihez igénybe vette a fotográfia segítségét, talán ez is összeköti kései pályatársával.
– A londoni Monet-tárlat után alakult ki a pontos koncepcióm, noha az impresszionista látásmód régóta foglalkoztatott – mesélte az őriszentpéteri kiállítótérben Nyilas Ilona. – Több mint száz év után jártam végig ugyanazokat a helyszíneket Londonban, amelyeket Monet megfestett 1903 előtt. Nagy tisztelet volt bennem, amikor elkezdtem fotografálni a Temze-parton, a Hyde és a Green Parkban, a Waterloo-hídon, Charling Cross Bridge-en, a Cleopátra-tűnél. Közben azt is megértettem, hogy a londoniaknak miért olyan fontos a Temze. Mindent magában hordoz. Ahogy Monet, én is sorozatban gondolkodtam. De mivel a londoni köd mára szinte teljesen eltűnt, engem nem segített a természeti jelenség.
– Pedig a sejtelmesség is hasonlatos. A festményekhez képest a fotók esetében biztos nem ugyanaz a módszer...
– A fotográfusok sokféle trükköt alkalmazhatnak arra, hogy a kép, visszaadva a pára keltette sejtelmességet, kellően elmosódott legyen. Az optikát bevonják vazelinnel, vajjal, vagy celofánnal fedik a szűrőt, de én nem ezt tettem. Minden exponálás előtt ráleheltem az optikára, és gyorsan készítettem egy-egy felvételt, mielőtt a technika korrigálni próbált. Rámcsodálkoztak a járókelők, amikor a londoni alkonyatban gyorsan leheltem a Nikonomra, exponáltam, s néztem, mi ad ki a felvétel, és kezdtem elölről. Változik a kép, aszerint, hogy milyen gyorsan tűnik el a pára.
– Ez az én impresszióm.
A sorozatokon látszik a folyamat: az első kép még élesebben mutatja a naplementét és benne az épített környezetet, majd egyre kevéssé lesz főszereplő a kamerával célba vett tárgy, mígnem színek, foltok, a monokrómhoz közelítő összkép üzen arról, hogyan látja a fotós azt, amit Monet láthatott 100 évvel korábban.
– Sokat kutattam, olvastam Monet működéséről, nagyon izgalmas dolgokra bukkantam, például arra, hogy az impresszionista szót eleinte gúnyolódásból ragasztották rá. De az is összeköt vele, hogy az első tárlatát lemezképeiről ismert francia Nadarnál rendezte meg.
Nyilas Ilona nem rejti véka alá, négy évig nem tudott fotózni Londonban, úgy tartja, akkor lelkileg nem volt alkalmas rá, de a Temze-part és Monet ihlete felülírta a gátakat.
Az őriszentpéteri kiállításon számos idézetet is találunk Monet-tól, a látogató biztos benne, mindez Londonban afféle iker-kiállításon teljesedne ki, méghozzá az eredeti helyszínek közelében.
