A hazát váltók érzelmi válsága: Szűcs Anna kötetbemutatója

Szűcs Anna Egy döntés anatómiája című kötetét múlt héten  mutatták be a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban. Zalaegerszegi a történet, holott eredetileg francia nyelven íródott, szerzője Genfben nőtt fel, ott lett pszichiáter, most Szingapúrban él. 

A Spiegel, azaz Szűcs család életének egy hetét beszéli el az eredetileg gimnáziumi dolgozatnak készült regény, az idő 1956 októbere. Ha a címet felidézzük, már az olvasás előtt sejthető, hogy mi a dilemma: emigrálni, disszidálni, vagy maradni abban az országban, amelynek lakói időről időre próbálnak megküzdeni a személyes és közös szabadságukért. A regénybeli valóságos család múltjában ott a tudás arról, hogy zsidóként hány szerettüket vesztették el, mert nem ismerték fel időben a veszélyt.
 

Szűcs Anna magyarul mesélt a bemutatón a nagyszüleiről, a nagymamától hallott családi legendáriumról, s arról, hogy a 2020-ban díjakat is nyert könyvet édesapja, Szűcs András fordította le magyarra,   amivel Zalaegerszegen találkozhatott először a magyar közönség. A Tevan-alapítvány kiadásában megjelent könyvet hamarosan Budapesten is bemutatják. (Tevan Ildikó jóvoltából egy pillanatra betekinthettünk a legendás nyomdászdinasztia sorsába is.)
 

Szimbolikusnak tűnik, hogy a könyvet Svájcban abban a kastélyban mutatták be, ahol Voltaire sétálgatott, miután Tanulmány az erkölcsökről című pamfletje után 1751-ben – sokadszorra – emigrálnia kellett hazájából. 

Az emigráció, a szülőhaza elhagyásának élethelyzete orvosként is kíséri Szűcs Annát, munkája során számos páciense akadt, aki ebben a traumában szocializálódott.
 

– Svájcban, az ott született körében nehezen értelmezhető ez a helyzet, hiszen az ő életükben hosszú századokra visszamenőleg nincs ilyen törés, a kelet-európai emberekében annál inkább. Ezért is volt megtisztelő, hogy érdeklődnek a könyvem iránt – mondta a szerző. –  A ma hasonlóan súlyos dilemma elé kerülők, a háborúk, meghurcoltatások elől menekülni kényszerülők ugyanazokkal az érzelmi drámákkal néznek szembe, mint a XX. század kataklizmáit átélők. A tabuvá váló származás miatti menekülés emléke szorongást indukál, a megoldás csak a feldolgozás lehet. 

– Az ENSZ diplomáciai szolgálata révén kerültem Svájcba 1996-ban – mondta a beszélgetés végén lapunk érdeklődésére Szűcs András. A számítástechnikus a könyvtárbeli kötetbemutatón kézről kézre adták az egykori gimnáziumi osztálytársak. Szűcs András saját családja történetének továbbadása mellett nagy szolgálatot tett a zalai helytörténetnek is azzal, hogy  hazahozta és a Göcseji Múzeumnak adományozta a Boschán-Angyal család rá bízott levelezését.
 

– Genfben találkoztam és barátkoztam össze a család egyik tagjával, aki, mint kiderült, számos dokumentumot őrzött a Zalaegerszegen köztiszteletben álló Boschán Gyula családjától. A családjaink sorsában sok-sok közös elem van. Ha a későbbiekben szükség lesz a segítségemre, állok a múzeum rendelkezésére. Nem gyakran, de jövök Egerszegre, ápolom a barátságokat, fontos ez nekem.

A zsidó származású Boschán Gyula csaknem egy évszázadig meghatározó alakja volt a zalaegerszegi polgárságnak: fél évszázadon át volt tagja az egerszegi önkormányzatnak, évtizedekig irányította az ügyvédi kamarát, a helyi izraelita hitközséget, a tűzoltóegyletet, a vöröskeresztet. Boschán Gyulának 1944 áprilisában volt a 97. születésnapja, 1944. július 5-én az aggastyán Boschán Gyuláért és családját a vasútállomásra vitték a csendőrök, hogy hol, miként halt meg. A megyeszékhelyen 2004-ben állítottak számára emléktáblát a róla elnevezett Boschán-közben. 

Ahhoz, hogy pontos képet kapjunk, Béres Katalin muzeológushoz fordultam.

– Boschán Gyula lánya, Boschán Nelli hozzáment a zsidó helyett a református vallást választó Angyal Nándor katonatiszthez – avatott a  részletekbe a történész. –  Nelli korán meghalt, egy gyermekük született, Angyal György, aki a Boschán-nagyszülőknél nevelkedett, s 1944-ben Debrecenben úszta meg a holokausztot ottani segítők révén. Az ötvenes években aztán Svájcban telepedett le és ott alapított családot. Genfben ismerkedett meg Szűcs Andrással, a két zalaegerszegi kötődésű férfi nagyon jó barátságot ápolt. Amikor György meghalt, a leszármazottai tartják a kapcsolatot a Szűcs-családdal, Anna interjút is készített Györggyel, amit beleszőtt a regénybe.   A Göcseji Múzeumnak adományozott levelekben  olvasható a deportálás alóli mentesség kérése. Boschán Gyula 1944-ben már 97 éves volt, mindvégig reménykedett, hogy „hazánk sorsa jobbra fordul”. A levelek közt Mindszenty Józsefhez írt is található, valamint a válasz, melyben Mindszenty javaslatot tesz, hogy kihez forduljon a család segítségért.