Frissen Zalából

2021.08.08. 18:00

Démoni sztori, pokoli film

Noha izgalmas, lehetőségekkel teli alaptörténet a Démoni című film, a végtermék mégis kidolgozatlan sztori, felszínes karakterek és cseppet sem ijesztő horror.

Péter Zsombor

Neill Blomkamp ambiciózus filmes, akinek bőven volt ideje bizonyítani, de sajnos még midig csak úgy tudunk rá hivatkozni, mint a District 9 rendezője. Az azt követő Elysium még korrekt darabnak mondható, de a Chappie-nél már erősen rezgett a léc. A Démoni című kis költségvetésű horrort szinte teljes titokban forgatta, az efféle műfajváltás pedig működhetne is, ehelyett azonban határozottan mondhatom: Blomkamp elérte a mélypontot.

Carly (Carly Pope) édesanyja kómába esik, egy újfajta technika segítségével azonban be lehetne jutni a beteg tudatába és kommunikálni vele. Igen ám, de a lány gyűlöli a börtönviselt, gyilkosságért leültetett szülőt, és nem szeretne részt venni a kísérletben. Mégis meggondolja magát, amivel ismeretlen veszélybe sodorja az életét.

Nem számítottam az év horrorjára, s Blomkamp hiába egyfilmes rendező (most már eléggé biztos), azért van egy minőség, aminél eddig nem adta alább. A Démoni első harmada, ha nem is győzött meg, felépített egy érdekes alaptörténetet. A sci-fis köntöstől továbbra sem szabadul meg teljesen, de jóval földhözragadtabb, reálisabb formában teszi mindezt. Az anyja tudatába behatoló főhős csak el akarja engedni a múltat, de rájön, hogy valami nem e világi dolog mozgatja a szálakat.

Ezek az utazások remekül néznek ki, egyértelműen a film legjobb részei, kár, hogy semmit nem hoznak ki belőlük. Ahogy haladunk előre a cselekményben úgy kiderül, hogy nemcsak ebből, hanem semmiből sem hozták ki a benne rejlő potenciált. Millió és egy lehetőség volt a Démoni történetében. A David Cronenbergre jellemző testhorrortól kezdve, egy sötét és nyomasztó lélektani utazáson át, a valóság határait elmosó paranoiathrillerig bármi lehetett volna.

Jelenet a filmből. Valami nem e világi dolog mozgatja a szálakat Fotó: archív

Helyette légből kapott ötletekkel dobálózó, szörnyen buta és semmilyen ördögűzős katyvasz sült ki belőle, bárminemű értelem nélkül.

Hiányzik a kétségbeesettség érzése, hogy Carly nem tudja, melyik világ rabja, kapcsolata a barátaival, illetve édesanyjával kimerül az alapvető érzelmekben. Semmi mélység, semmi magyarázat nincs a döntésekben, tettekben, s ugyanez elmondható a démonról. Ott van, mert ott kell lennie, de mit csinált eddig, miért vágyik ennyire Carlyra, mi a motivációja?

Mindez rejtély marad, de Blomkamp még a misztikummal is hadilábon áll. Képtelen atmoszférát építeni, a horrorelemek sablonosak, és a film szemernyit sem feszült vagy ijesztő. Reméltem, mire összeáll a kép, egy váratlan fordulattal talán más világításba helyezik a látottakat, ami menti a menthetőt, de erre is hiába vártam. A befejezés hasonlóan jelentéktelen, akárcsak az előtte látott bő másfél óra.

Ami félremehetett, az félre is ment a Démoni esetében. Akartam szeretni, érdekelt, hogy mit tud Blomkamp egy másik műfajban, tud-e végre valami kiemelkedővel előrukkolni? A válasz erre egy határozott nem, sőt egyre értetlenebbül állok az előtt, hogy miként tudta ez az ember összehozni a District 9-t. Mert általában jót szokott tenni a rendezőknek, ha a méregdrága mozik után kisebb alkotásokban kiélhetik a kreativitásukat. Sajnos ebben az alkotásban, ennek semmi jele. Van helyette rengeteg sebből vérző, következetlen és kidolgozatlan sztori, felszínes karakterek rettenetesen ostoba dialógusokkal, és hangulattalan, cseppet sem ijesztő horrorelemek. Ezek után akarna District 10-et rendezni emberünk? Kezdhetünk félni.

 

Ezek is érdekelhetik