A türelem bosszút terem – filmkritika

Persze voltak remek munkái Hollywoodban, sőt még egy meglepően korrekt élőszereplős Aladdin is belefért a repertoárba, mígnem két éve visszatért a gyökereihez az Úriemberekkel. Aki ezt a vonalat várná újfent, csalódni fog, az Egy igazán dühös ember merőben más stílust képvisel, de ezzel az égvilágon semmi baj nincs.

H (Jason Statham) egy pénzszállító cégnél kezd dolgozni, munkája során a furgonok rakományát kell védenie. Egy fuvar alkalmával megtámadják a szállítmányt, hősünk azonban félelmet nem ismerve intézi el a fegyvereseket. A fickó láthatóan profi és nem véletlenül van ott, ahol. A kérdés annyi, hogy mi a motivációja?

Az Egy igazán dühös ember első blikkre a sokadik Jason Statham akciófilmnek tűnik és a felvezetés alapján talán helytálló is a feltételezés. A bivalyerős nyitójelenet után H mindennapjait követjük, ahogy a maga rideg módján igyekszik beilleszkedni új helyére. Az első pillanattól kezdve tudjuk, hogy nem az akinek mondja magát, arról viszont sejtésünk nincs, hogy mit keres itt. Persze szépen lassan elkezd összeállni kép és nem ér hatalmas meglepetésként, amikor felfedik a kártyákat, ám Ritchie remek eszközökkel adagolja az információmorzsákat. A film legnagyobb erénye, hogy szegmensekre van osztva és mindegyik más perspektívából mesél. Az időbeli ugrálások és az epizodikus elbeszélésmód sokszor hat izzadtságszagúnak és hatásvadásznak, jelen esetben azonban a cselekmény javára vált, sőt mindig meg tudta újítani azt. Az első felvonás, mint említettem a ismerkedésről szól, felépítik H karakterét, könyörtelen stílusát. Ezt követően kiderül a motiváció, s kvázi minden szereplő más megvilágításba kerül, így az összkép is egyfajta gengszteres bosszúfilmmé változik. A harmadik felvonás újfent lép egy merészet, Ritchie főszereplőt vált és megismerjük a folyamatot, ami az erőszakhullámhoz vezetett. A zárás a beteljesedésé, melyet egy hosszú, több mint 20 perces rablás szekvenciába csomagoltak. Nem mindig a legkövetkezetesebben követik egymást az események, döntések, de a feszültség és az akciók kétségtelenül működnek és berántják a nézőt. A párhuzamosan zajló jelenetek kissé szájbarágósnak hatnak, az intenzív és izgalmas tűzpárbajok mégis kompenzálnak az efféle kisebb-nagyobb hibákért.

Jason Statham hozza a formáját, a faarcú, félelmet nem ismerő harcost, sőt figurája már-már parodisztikusan kemény, de kár kertelni, nem röhögnénk arcon a fickót. A többiek szintén tisztességesen helytállnak, bár szerintem senki nem a színészi alakítások miatt fogja megnézni a filmet.

Az Egy igazán dühös ember nem újít műfajt, viszont igen korrekt darab, ami kicsit kiszélesíti a határait és egyszerre állja meg a helyét bosszúfilmként és rablós heist-thrillerként. Kendőzetlen, egyszerű, mégis kellően komplex, illetve folyamatosan meg tud újulni. Egy tökös, modern akciófilmnek valahogy így kell kinéznie manapság. Nem eszt szoktuk meg Ritchie-től, de amíg ilyen művekkel rukkol elő a komfortzónáján kívül, addig bármikor vevők vagyunk rá.