Tulok szarvcsap a bányában – A különleges, megkövült lelet a nagykanizsai múzeumba került (videó)

Rögtön értesítették az önkormányzatot, az pedig a nagykanizsai Thúry György Múzeum munkatársait – így került az intézménybe a pehelysúlyúnak (körülbelül 7-8 kilogrammos) éppen nem mondható, hozzávetőleg 50 centiméter hosszúságú szarvcsap. A leletet Szmodics-Tugya Beáta, a múzeum archezoológus szakembere vizsgálta meg, az ennek eredményeként napvilágra került információkat pedig dr. Száraz Csilla igazgató osztotta meg velünk.

- Még decemberben került be hozzánk ez a komoly lelet, amely egy őstulok szarvcsapja, az a csont, melyen a tülköt viselte az állat az élete során – bocsátotta előre az igazgató. – Kolléganőm becslése szerint a kora 3-4 ezer és több 10 ezer év közöttire tehető, valószínűleg egy elhullott állaté volt. Az őstulkok (melyek a ma élő marhafélék ősei) már az úgynevezett pleisztocén korban is éltek, párhuzamosan az emberrel, mert készültek róluk barlangrajzok. Az ember régóta vadászta az őstulkot, a neolit, a rézkor és ritkábban a korai bronzkor régészeti lelőhelyein is előfordul egy-két ilyen különleges lelet. Alsónyék temetőjében több szarvcsapot találtak a lengyeli kultúra, tehát az újkőkor idejéből.

Dr. Száraz Csilla elárulta: az őstulok viszonylag nagytestű állat volt, 160-180 centiméteres marmagassággal, súlya pedig meghaladhatta akár az egy tonnát is. A szarv volt az állat fegyvere: úgy állt a fejen, hogy viselője mindig látta a hegyét, amit ily módon nagyon pontosan tudott irányítani. Döfései, szúrásai végzetesek lehettek.

- A Kárpát-medence négy nagy húsvadja közé tartozott a szarvas, az őz és a vaddisznó mellett, ezek voltak a leginkább vadászott állatok – folytatta a szakember. – Ezek közül az őstulok a legnagyobb, elejtésével a legtöbb húst lehetett nyerni. Példányai folyóközeli ártéri erdőkben és réteken tartózkodtak legszívesebben, nem véletlen, hogy ez a lelet éppen a Mura közelében került elő.