Osváth Miklós festőművészre emlékezik a Hevesi-iskolagaléria legújabb kiállítása

Reá emlékezik az iskola a galéria új tárlatával, ahol a diákok a művész nagy méretű akvarelljeivel és sok grafikájával találkozhatnak.

Mint azt Lengyák István galériavezető pedagógus elmondta: a neves festőművész, több magyar település díszpolgára, Hévíz város Pro Kultúra kitüntetettje hat éven át volt a Hevesi Sándor Általános Iskola hon- és természetismereti táborait grafikákkal, festményekkel megörökítő króni­kása.

– 2005-ben a Borsfán megrendezendő táborunkra készültünk – idézte fel Lengyák István. – Ő előtte még elutazott, hogy részt vegyen egy ukrajnai nemzetközi alkotótáborban. Itt a második napon elkezdte egy, az iskola ebédlőjének falára szánt nagy ajándék freskó megfestését. A következő napon már szinte teljesen kész volt az alkotás, amikor éjjel váratlanul elhunyt. Salánk főterén már halála napján kopjafát állítottak emlékére – Balázs István fafaragóművész munkáját –, rovásírással megörökítve nevét, életidejét. Csúcsát gömbbel zárta le az alkotó, amely az igaz ember szimbóluma. Életében otthonra lelt mindenhol, amerre a sors sodorta. Halála előtt pár hónappal Borsfán, a támogatásával helyreállított Kápolnagaléria avatási kiállításán, festményei társaságában mondta: „A Föld a hazám, Magyarország az életem, Erdély a szerelmem, Nagykanizsa a barátom, Hévíz az otthonom.” Sírja Hévízen található az önkormányzat díszsírhelyén. Emlékét a hévízi múzeum épületében portréjával ékesített, domborműves emléktábla is őrzi. Nevét már életében bejegyezték a város aranykönyvébe.

Lengyák István elmondta azt is: Osváth Miklós az iskola táborozó diákjaival jut el Erdélybe, melynek csodáit nagy méretű akvarelleken, gyors vázlatrajzokon örökítette meg. Zala megye tájait több mint ezer mesélő alkotása őrzi. Mondanivalójának szinte kizárólagos kifejezési eszköze az akvarell és a tollrajz volt, képeit gazdag színvilág és időtlen nyugalom jellemzi. Igaz művész volt, mert megküzdött azért, hogy művész lehessen. „Ne gondoljátok – mondta sokszor –, hogy a festés az ecset könnyed húzogatása az ihlet feltörő, mindent elárasztó, igéző pillanata után. Az ihlet csak az a látomás, amit az aranyásó érez, amikor ránéz a hatalmas homokdombra, és meglátja benne az apró aranyszemeket. A kép születésének folyamata azonban a szakadatlan munka, állandó kísérletezés az arany kimosására, a képbe foglalt új világ megformálására. És az elkészült festmény csak akkora siker, mint amekkora az arany morzsája az átmosott homok sok száz tonnája után. Amíg ki nem mosod, az arany csak egy látomás, ugyanúgy, mint a kép is, amíg meg nem fested.” Emlékét az iskolának ajándékozott festményei is őrzik.