Az elbaltázott balhé – Jegyzet a Pesti balhé című magyar mozifilmről

A kivétel erősíti a szabályt, ám jelen esetben a Pesti balhé sajnos a kudarcok táborát erősíti.

Marcell (Mészáros Béla) gyermekkorában nagy csínytevő volt, öt barátjával egyetemben. Mára felnőtt, sikeres mérnök lett, ám hiányolja a régi, gondtalan időket. Negyvenedik születésnapján újra találkozik régi cimboráival, s egyiküknek az az ötlete támad, hogy becsempésznek egy festményt a közelgő műkincsaukcióra.

A sztori nem hangzik rosszul, kellemes heist filmet, afféle hazai Ocean’s Elevent sejtet. Az első harmad gyors-

talpalójában megismerjük hőseinket, majd Marcell fényűző, de unalmas életét. Érkezik a kaland lehetősége, de nyilván nem megy minden zökkenőmentesen.

Mielőtt belevágnánk, beszéljünk az itthoni mozgóképgyártásról. Az elmúlt 10 év egyáltalán nem volt rossz, hazahoztunk két Oscar-díjat és számos elismerést, illetve a közönségfilmek közt is akadtak remek darabok. Én személy szerint örültem ennek, de a Pesti balhéhoz hasonló szörnyszülöttek után sajnos nem marad más, csak a keserű bólogatás. Amikor sokan zsigerből elutasítanak valamit, mert magyar, az elkeserítő tud lenni, mégis az jár a legjobban, aki kihagyja az életéből ezt. Kezdjük a karakterekkel. Mindegyikük antipatikus, suttyó kókler, egyedül Marcell futott be karriert, mégsem boldog. Az ő vívódásából lehetne drámai cselekményvonulat, mondván, mennyire csalogató a nosztalgia, de megéri-e a balhé oltárán eldobni mindent? Ebből annyit látunk, hogy a főhős hisztizik, majd tízpercenként álláspontot vált.

A Szabó Simon által megformált Jet hozza a rá jellemző „minőségi” poénokat és nem mellesleg valamiért indiánnak hiszi magát. A másik „mesés” alakítás Elek Ferencet dicséri, aki szerintem az egész forgatás alatt egészen máshol járhatott. A többiek sem játsszák le a csillagokat, és kifejezetten szörnyű látni ezeket az alapvetően tehetséges színészeket, amint itt alibiznek. A sztori milliószor látott panelekből építkezik, a dialógusok röhejesek, tele van önellentmondással a film, arról nem is beszélve, hogy a konfliktusok mennyire műanyagnak hatnak. Példának okáért Marcellt rendre előveszik, mert a gyermekkorban elkövetett csíny során hátrahagyta legjobb barátját. Részletkérdés, hogy a többiek ugyanígy tettek, mégis csak Marcellt kérik számon. A poénok a prosztó humort szállítják, cseppet se vicces, inkább kínos kivitelben. Itt nem a primitívséggel van a probléma, az obszcén dolgok tudnak a megfelelő környezetben nevetésre sarkallni, de jelen esetben erőlködésnek hat az egész.

Elcsépelt, humortalan, összefüggéstelen katyvaszt látunk, amiben bizony minden megvan, ami miatt a magyar filmekkel szemben sokan előítéletesek. Amíg számos valóban jó ötletet elkaszálnak és helyette ilyen fércmunkáknak adnak zöld utat, addig nem fog javulni a helyzet.