Beszélgetés Farkasné Perlaki Edit Zalaegerszegért díjas karnaggyal

– Az ötletet a 100 éves jubileumsorozat máig tartó emléke adta. Sokat dolgoztunk érte, és oly sokáig éltünk a hatása alatt. Az akkori nagyon színes, változatos gála végén énekelt két kórusművet a 100 fős énekkar. Másnap a sportcsarnokban tartottuk a hivatalos ünnepséget, amelyből az iskolai kórus szintén kivette a részét. Itt mutattuk be Hajdu Sándor erre az alkalomra írt kórusművét: a Szigeti veszedelem – Kantáta Zrínyi Miklós eposzának III. énekére. A másik mű az akkori énekkar kedvence volt, Borka Zsolt Miséje szólisták, kórus és hangszeresek előadásában. Imádtuk.

A régi dalosokból álló Nosztalgiakórust 2019. július 10-én kezdtük szervezni. Varga Bence, egykori zrínyis tanítványunk létrehozott a Facebookon egy zárt csoportot, ahova meghívás alapján kerültek be a tagok, egymást hívták, értesítették. Hipp-hopp elértük a 200 körüli létszámot. A Facebookon keresztül értek célba a kották, a választott kórusművek hangzóanyaga, sőt az otthoni gyakorlást segítő szólamok hangzóanyaga is. Ez a mai technika nagymértékben segítette a munkánkat. Ezenkívül az e-mail-lista alapján is eljuthattunk mindenkihez. Rengeteget dolgozott vele Bence. Hármasban, az iskola jelenlegi énektanárának, Gyutainé Gabinak bevonásával egyeztettünk mindent.

– Nem egy Boci, boci tarka nívójú műsort állított össze, hogy talált fogadókészségre? Mi volt a terv, hány próba hozza meg a kívánt minőséget?

– Az első próbát 2019. szeptember 28-án tartottuk a gimnázium tornatermében. Izgalommal vártam, hányan jönnek el. A viszontlátás öröme leírhatatlan volt. Sokan vannak, akik már a 100. évi jubileumi kórusban is énekeltek. De vannak – bár kevesen – egyetemisták is. A kórusomban, különösen a pályám első időszakában szép számban énekeltek a zenei tagozatokból hozzánk került gim­nazisták. Rutinos, kottaolvasó énekesek, akik húzták magukkal a többi jó hangú énekest. Tisztában voltam a zeneis múltjukkal, és évek alatt egyre nehezebb műveket, programokat vállaltunk be. Sokan énekelnek aktívan ma is, némelyikük híres kórusok tagja, ami a hangon érződik is. Aki nem gyakorolt középiskolás kora óta, annak abban kellett segíteni, hogy hangképző gyakorlatokkal, a szólamok otthoni gyakorlásával fényesítse, biztossá tegye. A kórusművek kiválasztásánál a kórustagok igényessége motivált. Tudtam, hogy akármit és akárhogyan nem vállalnak be

. A munkánkat ének szakos szólamvezetők segítették: Perlakiné Vígh Valéria, Varga Annamária, Kincses Ildikó, Halászné Varga Piroska és Borsos Miklós. Már az első próbán kiderült, gyorsan tanulnak, pillanatok alatt összeállt a két mű. Elérzékenyülve álltam ott a kórus előtt, de a tekintetekből ugyanezt láttam. Ezért jöttek, ezért vállalták az utazást, Pestről, Pécsről, Svédországból. Van, aki az énekesek közül rég élt át ilyen élményt. Látva ezt, lehetett merészebben folytatni a tervezett műveket. Minden mű négyszólamú vegyeskarra íródott. Van, ami teljesen új, van, amit a társaság egy része énekelt már, és van egy modern, zongorakíséretes, a Gloria. Bizony, nem könnyűek. Minden hónapra terveztünk egy-egy próbát, amiből hat valósult meg. Még karácsony előtt 21-én is találkoztunk.

– Milyen szakaszában állt le az előkészület? Milyen érzések fogták el, mikor kiderült, hogy ez – legalábbis ahogy tervezve volt – nem valósulhat meg?

– Február 22-én volt az utolsó próbánk. Szép létszámban, sokat dolgoztunk. Már kialakult a műsor. Terveztük a főpróba időpontját, a szereplőruhát. A részleteket kigyakorló, biztonságra törekvő próbák maradtak el. Soha nem feledem, amikor az iskola jelzésére le kellett mondani a március 14-i próbát. Fogalmazgattam, hogyan tudassam velük. Akkor már megjelentek a különböző intézkedések, azóta pedig egyre élesedett a helyzet.

– Kedvét vesztette-e mint kórusvezető, jelezték-e a résztvevők, hogy kár volt annyi energiát belefektetni a felkészülésbe, vagy alig várják, hogy ismét énekelhessenek?

– A kedvem nem ment el, és szerintem a kórustagoké sem, az élet felülírta a terveinket. Most az egészségünk védelme az első. Az iskola élete is annyira megváltozott, hogy korai még tervezni, induljon el az élet. Egyelőre csak megköszönni tudom, amit a kórus a hat próbán bizonyított.

– Miként tölti a karantén napjait?

– Igyekszem mindent elkövetni, hogy ne kapjuk el. Dolgozgatunk a lakásban, szanálunk, a kert mindig ad feladatot, imádom és gyönyörködök a munkánk eredményében. Sokat olvasok, zenét hallgatok, figyelem, hogy az ének szakos kollégák hogy veszik az új helyzetben az akadályokat, elgondolkodom, mit csinálnék én? Fent vagyok különböző portálokon, megoldom a nagyon jó kis feladatokat.

– Mi a fő üzenete a tervezett műsornak?

– Boldog emberként éltem meg a próbákat. Meggyőzött arról, hogy azt csinálhattam a pályámon, amit szerettem. Ennek a szépségét, az együtt muzsikálás örömét el tudtam fogadtatni azokkal, akik a kórusaimban énekeltek, különben nem jöttek volna el ennyien. Számomra ez. A nyitó kórusmű egy gondolata pedig mindenkihez szól:

„Hát jöjj, csak jöjj közénk, /

És zengjed szép zenénk / Boldog lesz az, ki vélünk tart, /

Mert szép ez a dal, / Oly szép ez a dal.”