Krokker Krisztina: Az ikonfestő ecset Isten kinyújtott kezében

Krokker Krisztina Nagypáliban élő ikonfestő gondolatait idéztük, amelyeket nemrégiben egy Pest megyei településen tartott előadáson is megosztott hallgatóságával. Ugyanis nemcsak festi az ikonokat, hanem a hozzájuk kötődő ismeretterjesztésben is élen jár. Mindemellett egészségügyi dolgozó, a Zala Megyei Szent Rafael Kórház sürgősségi osztályán orvosírnok.

Márciusban Nagykanizsán nyílt volna kiállítása, amit oly sok mással egyetemben elsodort az egészségügyi vészhelyzet. Az angliai Notthinghamben azonban még éppen sikerült bemutatni az Egyetemes Emberi Értékeink képzőművészeti tárlatot, ahol két művével szerepelt. A South­well Minster katedrálisban megrendezett kiállítás meghívott vendégei kortárs magyar alkotók voltak.

– A tárlathoz jótékony célú árverés kapcsolódott, ami fontos vonulat számomra. Egy Gábriel arkangyalt és egy Árpád-házi Szent Margitot ábrázoló ikont küldtem, szimbolizálva értékeink védelmét, valamint az önfeláldozást. Külön öröm számomra, hogy módom volt felhívni a figyelmet egy Árpád-házi szentre. Kis leírást is mellékeltünk a munkákhoz, amelyben felsorolhattam az erényeit.

Vajon miként rezonál egy ikonfestő a világ jelenlegi, rendkívüli helyzetére? Milyen szűrőn keresztül csapódik le látásmódjában mindez?

– Az ikonfestés önmagában békés folyamat, ha csak evvel foglalkoznék, akkor magamra zárhatnám a házat és alkotnék. De a mindennapi munkám az egészségügyhöz köt, amitől nem függetleníthetem magamat. Emberileg természetes, hogy feszültséget szülnek a történések, de ugyanakkor jó érzés hasznosnak tudni magamat ebben a helyzetben. Talán úgy tűnhet, hogy az orvosírnokok nincsenek a közvetlen tűzvonalban, de azáltal, hogy tehermentesítjük az orvosokat az adminisztrációtól, a betegekre fordítható értékes időt növeljük meg. Lelkileg trenírozzuk magunkat a feladatra, emellett arra is fel vagyok készülve, hogy bármikor bent kell maradni. Egy táskában már összekészítettem a legfontosabb dolgokat. Most alkalom mutatkozik arra, hogy ne csak az ikonokkal fejezzem ki az emberek szolgálatának fontosságát, hanem a mindennapi munkámmal is. Eddig sem volt persze másként, de a jelen helyzet nem tekinthető hétköznapi próbatételnek. Most mindenki megmutathatja, milyen emberré válik nyomás alatt. Az esténként világszerte felzúgó taps energiával tölt fel, érezzük, hogy felértékelődött a munkánk. A múltkor a közeli tejboltban tapssal fogadott az eladó, szívmelengető volt. Felajánlások érkeznek a városból, érezzük magunk mögött a támogatást, s egymásra is jobban odafigyelünk. Persze magamnál is jobban féltem legkisebb lányomat, Rebekát, aki a budapesti Szent Imre Kórházban áll helyt, ápolóként. A középső, Sára, itthon van velünk, ő egyetemi hallgató, és nem megy sehova… A legnagyobb, Ráchel hagyományőrző családi vállalkozásban tevékenykedik, zárt körben, s szerencsére a férjem is tud itthonról dolgozni.

Tudakoljuk, hogy az ikonfestés alkalmas-e a szorongás levezetésére? Vissza tudja-e építeni önmagát eközben?

– Az ikonfestés eleve kiemel a prózai valóságból, olyan, mint az imádság. Részese lehetek egy olyan folyamatnak, ami számomra a legnagyobb öröm. Az ikon sokkal több egyszerű képnél, a nyugati felfogástól eltérően nem a templom díszítését szolgálja, vagy a szentírást illusztrálja, hanem maga a festett szentírás, annak tökéletes megfelelője. A technika szintén megköveteli az elmélyülést, ez a meditatív állapot számomra stresszoldóként működik. Festés közben körbeölel egy láthatatlan világ, ami nélkül elsorvadnék. Ikonfestőnek lenni számomra olyan, mint tiszta vizet kortyolni.

Ez a kegyelmi állapot azonban keveseknek adatik meg. Mit tehetnek a többiek?

– Nem csak az ikonfestés segíthet megtalálni magunkban a békét. Az alkotás öröme, legyen az kerti munka vagy gyurmázás, hasonló eredményre vezethet. Ha valamit létrehozunk, avval érzelmeket adunk ki magunkból, feszültséget vezetünk le. Érdemes próbálkozni kezdőként is, hiszen a tanulási folyamat egyrészt sok energiát lecsapol, másrészt otthon tartja az embert.

A testetlen, éteri ikon sok mai ember számára a művészettörténet egy fejezetét jelképezi…

– Pedig nagyon is élő dolog, a mai napig léteznek ikonfestő iskolák. Csak Párizsban hat neves, régi hagyományokkal bíró ikonfestő iskola működik, köztük a jezsuitáké – reagál Krokker Krisztina. – Az ikon átélt befogadása persze nem magától értetődő, hiszen ez maga a festett teológia, amit önmagában, az egyháztól elválasztva sem megérteni, sem magyarázni nem lehet. A bizánciak szerint az örökmozgó ember csak akkor lelt nyugalomra, ha isteni tartalom töltötte el, ha az isteni lét nyugalma szállt rá. Az ikonok szenvtelen, aszketikus megjelenítése az ide elvezető, tökéletes átszellemülést volt hivatott szolgálni. Bizáncban nem volt helye a realizmusnak, az idea kifejezése vált a művészet lényegévé. Ebben az értelemben az ikon nem másolat, hanem a találkozást teszi lehetővé Krisztussal. Annál értékesebbnek számított egy-egy ábrázolás, minél jobban átvilágított rajta az idea.

Mindennek megjelenítése szigorú rend, kötött eszköztár alapján valósul meg. Tudatosan alkalmazzák a fordított perspektívát, ami a hívőt helyezi fókuszba, s e módon a kép részévé teszi. Az alakok nagyságát nem valós méretük, hanem lelki nagyságuk határozza meg. A fej mint a szellemi kifejeződés központja gyakran nagyobb, mint amit az emberi anatómia diktálna. A középpontot a szemek jelentik, a test alárendelt szerepet játszik, az öltözék aláhulló redői merev vonalakba rendeződnek. A színek pedig meghatározott jelentést, lelkiállapotot tükröznek – hogy csak a legfontosabb jellemzőket említsük.

Krokker Krisztina számára a közelgő húsvét idén elsősorban lelki azonosulással telik, hiszen egészségügyi dolgozóként különösen vigyáznia kell magára. Ennek felelősséggel eleget is tesz.

– A húsvét talán kevésbé tűnik örömteli ünnepnek, mint a Jézus születését köszöntő karácsony – fűzi hozzá. – Pedig ha belegondolunk, a szereteten alapuló megváltásnál nincs mélyebb és fontosabb üzenet. Ennek átélésére pedig bárhol és bármilyen körülmények között képesek vagyunk, csak rajtunk múlik.