Gondolta volna? Adam Sandler valójában briliáns színész! – Csiszolatlan gyémánt kritika

Ám a film nem csak miatta emlékezetes. Howard Ratner (Adam Sandler) szebb napokat látott ékszerész, kinek simlissége nem ismer határokat. Gazdag, családja mellett szeretőt tart, imád fogadni és játszani a tűzzel. Hozzájut egy ritka afrikai drágakőhöz, s rögtön előtör belőle az üzleti cápa mentalitás. Ha sikerül eladnia az ékszert, minden problémája megoldódhat.

A Csiszolatlan gyémánt párhuzamba állítható a rendezők korábbi, Jólét című munkájával. A különbség annyi, hogy míg ott egy balul elsült rablás következményeit láttuk, addig itt a svindlerkedés viszontagságai köszönnek vissza. Mindkét alkotás egyfajta dominóeffektust jár körbe, teljesen spontán, ugyanakkor szélsőséges elemekkel tarkítva. A másik közös pont a karakterek megítélésében mutatkozik meg.

A főhősök borzasztó antipatikus, számító és önző emberek, a direktorpáros mégis képes elérni, hogy a nyakukba zúduló konfliktustenger láttán empatikusak legyünk velük. Nem alakul ki szimpátia, de akarva-akaratlan is elkezdünk értük izgulni. Safdie-ék stílusa nem változott, meghagyták a dialógusközpontú, teljesen kiszámíthatatlan, pörgős káoszt, amit a Jólétben csúcsra járattak. Ez az elbeszélésmód sokak idegeit kikezdheti, elvégre egy óriási katyvaszt nézünk, látszólag mindenki céltalanul bolyong a zűrzavarban. Itt minden szereplő folyamatosan ordít és káromkodik a másikkal, alig akad néhány olyan mondat, amit normális emberi hangnemben mondanak el. Az ingerültség kihat a nézőre is, aki ettől olyan állapotba kerül, mint a főhős. Sokszor megállna, hagyná az egészet veszni, de nem teheti. Menni kell tovább, nincs visszaút. A cselekmény ettől olyan sodró lendületűnek hat, hogy hiába egy hatalmas lejtő a komplett film, nem lehet abbahagyni. Howard egyre nehezebb helyzetbe sodorja magát, s amikor szorul a hurok, ő akkor sem áll le. Lapot húz 19-re, de vajon van-e értelme, kifizetődik-e ez a kiolthatatlan becsvágy? A rendezők erre olyan frappáns választ adnak, ami felér egy hidegzuhannyal. Azt hihetnénk, hogy ezzel lezárták a sztorit, de szó nincs róla. A zsivaj nem halkul, csak a résztvevők kerülnek más aspektusba. Egy soha meg nem álló gépezet egy állomásához volt szerencsénk.

Adam Sandler képes volt felnőni a feladathoz és élete talán legnagyobb alakítását nyújtja. A Csiszolatlan gyémánt nem kimondottan Oscar-kompatibilis darab, de Sandlernek kijárt volna egy jelölés. Az önmagát játszó egykori NBA sztár, Kevin Garnett is megcsillantja színészi kvalitásait, sőt, méltó partnere Sandlernek, de a show-t egyértelműen ez utóbbi viszi. Safdie-ék újfent megmutatták, mennyire egyedi látásmódú alkotók. Művük nehezen befogadható, igazi rétegfilm, mely nem ajánlható mindenkinek. Frusztráló utazás a svindlerek világába, egy olyan bukástörténetet és karakterdrámát bemutatva, ami az ember agyára megy, de mégis nézeti magát. Ilyen egy igazi csiszolatlan gyémánt.