Megjelent a Hévíz folyóirat idei harmadik száma

A színpadon soha meg nem jelenő, de az állandóan róla szóló szöveg miatt mindenkit „idegesítő” Godot sokak szerint maga az isten, noha ez ellen Beckett tiltakozott, de leszögezte, ő maga sem tudja, ki Godot. Földényi F. László irodalomtörténész felvillantja a lehetséges tényeket, amelyek az ötletet adták. Az egyik szerint a párizsi Rue Godot de Mauroy utca sarkán hallotta az abszurdnak címet adó kérdést Beckett, amikor visszautasított egy ajánlkozó prostituáltat: tán Godot-ra vársz?, utalt a hölgy a Szajna közeli kis utca nevére. (Nem ellenőrzött információ, mindenesetre az tény, hogy a 8. szám alatt van egy Beckett nevű bisztro.)

Hogy milyen ravasz módon érik el az irodalom tudósai, hogy letéve a Hévíz című folyóirat 2019/3. számát, a könyvespolchoz lépjünk, levegyük az ott porosodó Beckett-drámákat, és belelapozzunk azzal a biztos tudattal, hogy majd mi megfejtjük, ki a csuda az a Godot!

Végtére erre (is) való egy lap, amelyik friss verseket, novellákat, helyi történeteket közöl. Lapozzon vissza időnként, így kevésbé érezzük, hogy bizonyos, valaha éjszakába nyúló vitákat generáló könyveket ma már nem olvas senki. A Hévíz, Cserna-Szabó András főszerkesztése mellett (szerkesztőtársai Fehér Renátó és Vajna Ádám) meglepően pontos egyensúlyt tart az új tehetségek felfedezése, és a – mondjuk úgy – régebbi művek újrafelfedezése tekintetében. Utóbbira Beckett mellett Zelei Dávid jóvoltából példa John Updike és norvég Karl Ove Knausgard. Aki nem olyan régi (51 éves), nemrég díszvendége volt a hazai könyvfesztiválnak, mindössze tízéves a Harcom című regényfolyama. (Vajna Ádám emlékezik meg róla.)

Az újak között figyeljünk oda Bíró Zsombor Aurélra, Kustos Júliára, Ambrus Andrásra (huszonévesek) és a verseikben megbújó makacs me­lankóliára.

A derékhadat csupa nagy név képviseli: Nádasdy Ádám, Szécsi Noémi, Keresztury Tibor, Szántó T. Gábor, Darvasi László. A névsor önmagában megsüvegelendő, ráadásul a hangvétel, a terjedelem és a kézreeső formátum lehetővé teszi, hogy vízpartra vigyük, horgászszéken, árnyék alatt, nagy fa tövében olvasgassuk a felsoroltakon kívül dr. Müller Róbert dolgozatát, a hévízi népvándorláskori temetőről szóló tanulmányát. Ebben főt hajt Lipp Vilmos premontrei gimnáziumi igazgató előtt, aki 1879–1886 között amatőr régészként több mint 5000 népvándorlás kori sírt ásott ki Keszthelyen és környékén. (A leletek a Nemzeti Múzeumba kerültek.) Az Alsópáhok határában húzódó Hévízdomb temetőjében talált leleteket külön elemzi a nyugalmazott múzeumigazgató, aki maga is régész.