Fekete-fehér üzenetek a bűvös sötétkamrából – Kiállítás a Neurogalériában

A megnyitóra sokan összegyűltek, tanújelét adva annak, hogy dr. Schlemmer Tamás (1929–2018) orvosként és fotósként is számos tisztelőt szerzett.

Morandini Tamás építész unokája a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban érettségizett, majd a Pécsi Orvostudományi Egyetemen szerzett diplomát. 1954-től dolgozott a megyei kórházban, másod­orvosként kezdte pályáját az édesapja, dr. Schlemmer József által vezetett röntgen­osztályon. Egészen 2006-ig, 52 éven át dolgozott a kórházban, s közben amatőr fotósként dokumentálta a röntgenosztály munkáját, de bejárta a göcseji dombokat, a Balaton környékét, a fél Dunántúlt is. Foto-cellának nevezett sötétkamrájából portrék, életképek, táncfotók, néprajzi és urbánus felvételek egyaránt kikerültek.

A megnyitón elsőként dr. Halász Gabriella főigazgató mondott köszöntőt, felhíva a figyelmet, hogy a digitalizáció és a photoshop világából visszapillantva még értékesebbnek tűnnek dr. Schlemmer Tamás kozmetikázás nélküli fekete-fehér felvételei, amelyeket saját kezűleg hívott elő. A képek nemcsak esztétikai értékkel bírnak, hanem fontos kordokumentumok is, egy részük ugyanis a kórház múltjába kínál bepillantást.

Dr. Németh László, a neurológia osztályvezető főorvosa szintén felidézte dr. Schlemmer Tamás alakját, eleganciáját, kissé zárkózott természetét, s azt a képességét, hogy az adott pillanatnál mindig messzebbre nézett.

Az alkotó fia, Schlemmer Tamás elmondta, a kiállított fotók 1956-tól kezdődően születtek. Gyerekként ő is bekapcsolódott a képek előhívásába, először csak apja térdén ülve, majd önállóan is.

A tárlat válogatás, igyekeztek felvillantani a fotós széles érdeklődési körének legfőbb irányait. Így került falra a lecsiszolt csigaház röntgenfelvétele, a fejlődő zalai megyeszékhely kétarcúságát tükröző városkép, a nagymizdói Koronás Madonna, a Tam-tam című egzotikus tánckép s még számos téma.

Az egykori kolléga, dr. Gasztonyi Vince nyugalmazott radiológus főorvos személyes szálakkal gazdagította a képet, emlékeit az anno róla készült portréfotó alatt idézte fel. Mint elmondta, belgyógyászként érkezett a megyei kórházba, ám akkor vált aktuálissá egy operáció, amit egy súlyos gyermekkori betegség szövődménye tett szükségessé. A pesti műtétet egyéves táppénz követte, majd szeretett volna visszatérni az egészségügybe, de „csökkent munkaképessége” miatt mindenütt elutasították. Már úgy tűnt, el kell hagynia a pályát, amikor valaki besegített. Második másodorvos lett a dr. Schlemmer József által vezetett röntgenosztályon, ahol dr. Schlemmer Tamás volt az első másodorvos. Így barátkoztak össze. Akkoriban még dr. Gasztonyi Vince is fotózott…

– A Vizslaparkban 1967-ben avatták fel Kisfaludi Strobl Zsigmond Liliom című szobrát, s Tamást nagyon érdekelte a téma – idézte fel.

– Jó ideig járt ki a szoborhoz a legkülönfélébb napszakokban, hogy tanulmányozza a fényviszonyokat, s keresse az ideális megvilágítást. Egy idő után felvetettem neki, ha már úgyis kimegy, miért nem készít minden alkalommal egy képet, s választja ki aztán a legjobbat? Megdöbbenten nézett rám, s azt mondta: az nem volna fotózás. Jómagam akkor tettem le a fényképezőgépet.

Zóka Gyula fotográfus ugyancsak jó barátként emlékezett s emelte ki dr. Schlem­mer Tamás azon törekvéseit és gesztusait, melyekkel a Göcseji Múzeum gyűjteményét gazdagította. Magabiztos technikai tudását és lényeglátását több díjjal is elismerte a fotós társadalom, ám ez mit sem változtatott szerénységén. Fanyar humorát, kicsit különc természetét nem mindenki értette, vélte a fotóstárs.

– Egyszer a radiológia folyosóján beszélgettünk, s odalépett hozzá egy beteg – hallottunk egy példát. – Receptet szeretett volna íratni. Tamás készségesen válaszolt: ha van egy tolla, már írom is. A beteg elégedetten távozott, én pedig értetlenül pillantottam fehér köpenye felső zsebére, ami sűrűn végig volt rakva golyóstollakkal. Kérdő tekintetemre már érkezett is a válasz: Ja, hát azok közül egy se fog…