Az avar harcos és a mén közös sírban pihent – Régészeti est Zalaapátiban

Egy ásatás nem csak a régészekre tartozik, a helyiek öröksége is – Eke István, a zalaegerszegi Göcseji Múzeum régész-térinformatikusa mondta ezt, örömmel nyugtázva a nagy érdeklődést, ami az Avar vitéz sírjának titkai című programot övezte a községházán. Rajta kívül még Havasi Bálint régész, a keszthelyi Balatoni Múzeum igazgatója, valamint dr. Müller Róbert régész, ugyanezen közgyűjtemény nyugalmazott direktora jött el, hogy hírt adjon az egy évvel ezelőtti feltárás eredményeiről.

Mint arról lapunk is beszámolt, tavaly márciusban Hosszúfaluban a sok eső nyomán egy vízmosás falában emberi koponya bukkant elő. A dolgok szerencsés-szerencsétlen egybeesése, hogy épp akkor törte fel valaki a közelben (Fenékpusztán) dolgozó régészek autóját, amiért rendőrt kellett hívniuk. A helyszínelőktől értesültek a hosszúfalui esetről, ám akkor még nem lehetett tudni, hogy bűnténnyel, avagy régészeti lelettel lesz dolguk. A helyszínre siettek.

– Ha haja lett volna, akkor a rendőröké, de hát nem volt neki – fakaszt derűt a dilemma frappáns feloldásával Eke István. – A horhos falából több csont is előkerült, köztük lókoponyából származó, így fokozódó izgalommal láttunk munkához.

A Göcseji Múzeum és a Balatoni Múzeum szakemberei nagy erőkkel dolgoztak, s a szemük előtt egy középső avar kori lovas sír bontakozott ki. A csontok mellett vaskés, 5 darab bronz övveret, sírkerámia, tűzkészség, nyeregcsat és kengyel is előkerült. A kerámia- és fémleletek restau­rálása már lezajlott, ezeket ki is állították az esten egy kis tárlóban. A csontok vizsgálata még folyamatban van, de az antropológiai elemzésből sok minden máris tudható.

Magas, vékony, erős izomzatú férfi feküdt a sírban, akit valamikor 50-65 éves kora között érhetett a halál – idézi az elemzés részleteit Eke István. – Szabad avar harcos volt, aki élete delén súlyos combcsonttörést szenvedett el. A sérülés rosszul forrt össze, ránézni is fáj. A deformitás miatt a jobb lába centiméterekkel megrövidült, minden bizonnyal erősen bicegett, ami további torzulásokat okozott a vázrendszerében. Ennek ellenére még hosszú ideig jól bírta magát.

Felvételt is látunk a szabálytalan combcsontról, s Eke István elmeséli, hogy amikor az antropológus röntgeneztetni vitte a leletet, a radiológián TAJ-számot kértek a pácienshez…

A ló csontjait archeozoológiai vizsgálatoknak vetették alá. Ezekből tudható, hogy 7 év körüli, ereje teljében lévő mén került gazdája mellé. A korszakra jellemző, alacsony marmagasságú fajta. A ló fejét, akárcsak az avar vitézét, a vízmosás leválasztotta a testről, így a koponyákat a síron kívül találták meg.

De kik is az avarok? Honnan jöttek, hogyan éltek és haltak? A válaszok Havasi Bálinttól érkeznek.

– Az avarok eredetét kutatva egészen Kína és Mongólia határáig kell elmennünk. Innen szakadt ki egy népcsoport 552 táján, s indult el Európa irányába – kezdi a régész, múzeumigazgató. – Hat év alatt elérték a Bizánci Birodalom területét, kopogtattak Konstantinápolyban, majd 565-ben megérkeztek a Kárpát-medencébe. Itt akkor a Dunántúl területén egy germán törzs tagjai, a longobárdok éltek, a Tisza-Maros vidékét pedig a gepida királyság uralta. A longobárdok előbb szövetkeztek az avarokkal a gepidák leigázásához, ám nem kellett sok idő, az újonnan érkezett népcsoport őket is Itáliába űzte, s az avarok 568-ra elfoglalták a Kárpát-medencét.

Nomád törzsként gyepűvel védték területüket, a birodalom nyugati határa a Szombathely, Keszthely, Pécs vonalon húzódhatott. Déli, délkeleti irányban a Bizánci Birodalom városait fosztogatták, s keletre is vezettek hadjáratokat. Bizánctól évről évre több adót követeltek, a korai korszakban évente mintegy 900 kilogramm aranyat is behajtottak rajtuk. Mintegy 250 évig tartó uralmukat nagy hódítások, belső villongások és új népcsoportok beáramlásai jellemezték. A 9. század elejére megrendült az egység, s 811-re felbomlott a kaganátus.

– Avar Birodalom alatt egy hihetetlenül összetett, ezer gyökerű, izgalmas népcsoportot értünk. Szlávok, germánok, bizánciak, romanizált lakosság egyaránt soraikba olvadt – folytatja Havasi Bálint. – Ebben az időben szűkebb pátriánkban, Keszthely-Fenékpuszta 20 kilométeres körzetében például egy keresztény közösség élt, amit a régészeti szakirodalom Keszthely-kultúrának nevez. Nem tudjuk pontosan, hogy esetükben behurcolt bizánciakról, a Római Birodalom utódnépességéről, vagy a kettő elegyéről volt-e szó. Valószínűsíthető, hogy az avarok egy belső konfliktusában „rossz” oldalra álltak, mert mint megbízhatatlan népcsoportot, a mai Keszthely területére költöztették őket. Felügyeletükre 630 táján avar katonai alakulatot telepítettek le Gyenesdiáson, ezt igazolja 300 síros temetőjük is, amit a nyolcvanas években tártak fel. Megtalálták a vezér háborítatlan sírját is, benne gazdag leletanyaggal. Még az is elképzelhető, hogy a Hosszúfaluban megtalált sír, amely nyilván egy temető része, kapcsolatba hozható e rendfenntartó központtal.

További különlegességgel is szolgált a térség. A Pókaszepetk–Zalakomár tengely mentén avar-szláv vegyes közösség alakult ki, a szlávokat egyik keleti hadjáratukról, a Dnyeszter folyó környékéről hurcolták magukkal a hódítók. Az együttélés nyomán kevert rítusú temetkezés jelent meg, ami sehol másutt nem bukkant fel az Avar Kaganátusban. Az avarok hittek a test túlvilági továbbélésében, ezért csontvázasan temetkeztek, ám bizonyos sírokban a férficsontváz mellett hamvakat is találtak. Ez bizonyára a szlávoknál dívó özvegyáldozatnak tudható be. A férj halálakor a feleségnek osztoznia kellett sorsában, s kollektív rítus kíséretében máglyán elhamvasztották. Több ilyen temető is ismert a környéken.

– Az avarokra nomád népként gondolunk, evvel szemben a régészeti leletek arról vallanak, hogy letelepült életmódot folytattak – tér a települések bemutatására Havasi Bálint. – Félig földbe mélyített, ágasfás-szelemenes tetőszerkezetű házakban éltek, gazdasági épületekkel, tároló vermekkel körítve. A települések a késői korszakban a Dunántúlon már sűrűn lakottak voltak, rendezett szerkezettel bírtak, szinte utcákról beszélhetünk, míg az Alföldön megmaradt a korai időszakra jellemző lazább, bokros, árkokkal elválasztott szerkezetű településkép. Ennek az is oka, hogy a nyugati részeken inkább földműveléssel, a keleti térségben pedig állattartással foglalkoztak.

A sírból előkerült leletek bemutatására a korszak jeles szakértőjét, számos avar temető feltáróját, dr. Müller Róbertet kérték fel.

– A sírban talált harcos egyszerű közlegény lehetett, erre utal, hogy a felszerelésének elveszett, megrongálódott darabjait nem volt módja pótolni. Egy fegyverövre általában 12-20 veretet is rögzítettek, neki ebből 5 maradt meg az élet viharában – halljuk. – Az öt bronzvereten szalagfonatos motívumot találtunk, amit arannyal és ezüsttel ékítettek. A végtelent jelképező szalagfonatos díszítés nagyon gyakori az avaroknál, az önmagába visszatérő hurok germán hatásra terjedt el. A veretes fegyveröv az avar harcosok viseletének becses darabja volt, szertartás keretében, amolyan beavatásként kapták meg 14-16 éves koruk táján. Ehhez csatlakozott bal oldalon a szablyájuk, jobbról pedig a tegez, nyílvesszőkkel. A rangosabb katonák csatos övgarnitúrája ezüstből, aranyból készült, nem véletlen, hogy az avar sírok 80 százalékát már jóval korábban kirabolták. A bolygatatlan sírok azonban fejlett tárgyi kultúráról üzennek, gyönyörű példa erre a kunbábonyi leletegyüttes, amin igazgyöngy, ékkő és üvegmozaik berakásokat is láthatunk. Ezekhez a garnitúrákhoz 20 dekagramm aranyat is felhasználtak. A hosszúfalui övveretek sajátossága, hogy az öntött bronzlemezt négyszögletes szalagkerethez forrasztották. Ez a középső avar korban fordult elő, valamikor 670 táján készülhetett a garnitúra.

A lószerszám érdekessége, hogy két különféle kengyel tartozott hozzá, egyik nyilván pótlásra szorult. A kengyel amúgy avar hatásra terjedt el Európában. A korai időszakban puhább talpú csizmát viseltek, ezért íves a kengyel alsó része, később azonban, a keményebb talpú lábbelikhez idomulva egyenesre változott.

– A sírban a test térdei közé helyezve kerámiaedény állt, ami a túlvilágra szánt italt fogadhatta be – folytatja dr. Müller Róbert. – A Gyenesdiáson feltárt temetőben még tojást is találtunk az ilyen síredényekben. Az avar rítus szerint húst is kapott az elhunyt, a gyenesi sírok mintegy 40 százalékából marhacomb­csont került elő, a halott alsó lábszárára fektetve.

A leletekhez fűződő számos szakmai részlet mellett megtudjuk még, hogy az avar harcos lovas sírja egy nagyobb temetőhöz tartozhatott. A település sem lehetett messze, a legvalószínűbb, hogy a Zala folyó partján rendezkedtek be. Ezekre a felvetésekre csak további ásatások adhatnának választ.