Monumentális táblakép-trilógia állít emléket Nagykanizsán a hős vitézeknek és Thúry Györgynek

A legendás várkapitányt 1567-ben nevezték ki a kanizsai erődítmény élére, és egészen 1571-ig, haláláig védte azt a török hódítótól. Mint közlegény kezdte pályáját, és saját erejéből küzdötte föl magát a főkapitányi tisztségig – állítólag írni, olvasni sem tudott, viszont a kardforgatáshoz mindenkinél jobban értett. Szemtől szemben egyetlen török vitéz sem bírt vele, ezért Orosztony közelében tőrbe csalták. Pár katonájával vetette magát az ellenség után a falu környéki mocsaras részbe, s amikor világossá vált számára, hogy vitézeivel együtt sokszoros túlerő várja, már késő volt. Mint egy oroszlán, úgy küzdött, de hiába. A török élve akarta elfogni, a kapitány azonban ezt mindenáron szerette volna elkerülni, ezért a szemtanúk szerint egy idő után már sisak nélkül harcolt, hogy könnyebben végezhessenek vele.

Ezt a vitézséget jeleníti meg Thúry-táblaképén Wegroszta Zoltán, aki alkotását a trilógia másik két darabjával együtt szívesen látná a város valamelyik fontos közintézményének falán. Nemrég Zalaegerszegről megkereste egy érdeklődő, akinek csak a Thúry György életét bemutató remekmű kellett volna, komoly összeget is ígért érte – Wegroszta Zoltán azonban nem adta oda neki, azt mondta, ő azt szeretné, ha az alkotások abban a városban maradnának, ahol a várkapitány szolgált és véghez vitte hőstetteit.

– A történelem mindig érdekelt, előszeretettel faragok meg ilyen témákat – hallottuk a fafaragó népi iparművésztől. – Persze soha semmihez nem nyúlok csak úgy, hasra ütésre, az adott témakörből igyekszem alaposan felkészülni, sok-sok kapcsolódó irodalmat olvasok. Így volt ez Thúry Györggyel is, akit hősiessége miatt nemcsak hazánkban, hanem még külföldön is elismertek. Vitézsége okán úgy is hívták: a Dunántúl oroszlánja. Ennek megfelelően a táblaképen is azt igyekszem hangsúlyozni, hogy mennyire kiemelkedő bajvívó volt. A kép központi eleme egy tölgy, amely szándékom szerint magát Thúryt szimbolizálja. A tölgy nemes fa, gyönyörű habitussal, formával, s képes igen nagyra nőni – azt gondoltam, ez az a fafaj, amely a legkiválóbb jelképe lehet a várkapitánynak. Több jelenetet is ábrázolok a képen, amit egyébként égerből, tölgyből és hársból faragtam ki, ezek Zala alapvető fái. Például azt jelenítem meg, ahogy Thúry bajvívás közben legyőz egy török harcost, vagy ahogy a katonái élére ugrat és csatára vezeti őket, s az is látható, mikor lefejezték, fejét pedig elvitték Arszlán béghez. S habár a Thúry-kép készült el utolsóként, inkább ez lenne a sorban a középső, mert a trilógia másik két tagja Kanizsa várának elestét, illetve visszafoglalását ábrázolja.

Wegroszta Zoltán a 3 táblaképen bő egy éven át dolgozott. Mint elmondta, átlagban napi 4-5 órát farag, s olyankor még az evésre, ivásra is figyelmeztetnie kell a párjának, annyira belemélyed a munkába. Az alkotó végül jelezte: nagyon szeretné, ha a trilógia esetleg bekerülhetne a helyi értéktárba, hiszen a monumentális alkotások Kanizsa történelmének dicső időszakát, személyiségét idézik meg.