Gyúrótáblán készíti a Földangyalok kiállítás darabjait a nagykanizsai Vörösné Pázmándi Ibolya

A kanizsai hölgyet ifjúkorától érdekelte a képzőművészet, különösen a szobrászat, azon belül az arcok ábrázolása. Elmondása szerint mindig sokat rajzolt, arra vágyott, hogy alkothasson. A barátai bemutatták egy tehetséges képzőművésznek, Bálits Kálmánnak, akitől sokat tanult. Aztán az élet úgy hozta, hogy mégsem képzőművészeti pályára lépett, de az alkotás iránti ki-

elégítetlen vágy mindig a lelkében szunnyadt.

– A férjem igyekezett támogatni ebbéli szándékaimat, még agyagot is hozott Tófejről, de akkor nem volt alkalmam a továbblépésre – mesélte a vasúttársaságnál dolgozó hölgy. – Aztán született három gyermekem, s érthetően ők kerültek az előtérbe. Később, ahogy nőttek, éreztem, hogy még lennie kell lehetőségnek, talán majd nyugdíjasként belekezdhetek valamilyen alkotómunkába.

Szerencsére néhány évvel ezelőtt, jóval nyugdíjas kora előtt ráléphetett a vágyott útra. Kendlimajorban részt vett egy Ludvig Zoltán által szervezett, amatőr képzőművészek számára indított kurzuson. Ott ismerte meg Bereczki-Kossack Katalin szobrászművészt, akitől megtanulta, miként lehet sodrófával agyagot nyújtani. Műhely hiányában otthon, a konyhaasztalon dolgozott, s beszerzett egy kemencét is.

– A speciális technika megtetszett, gyorsan dolgoztam, egymás után jöttek a formák – fogalmazott Vörösné Pázmándi Ibolya. – Gyakran merítek a mesevilágból, a vallásból, s kifejezetten érdekelnek az arcok. Mégsem másolok, mindenbe belekerül az egyedi látásmódom. Az agyagkatonák elkészítése szintén óriási örömet nyújt, mindig újabb kihívások tartanak lázban. Most éppen egy miniatűr város kialakítását tervezem. Az „eszközparkom” rendkívül érdekes, hiszen a gyúrótábla mellett éles kést, manikűrkészletet éppúgy használok, mint a hajak formázására szolgáló fokhagymanyomót.