Zsolnai Tímea és Wegroszta Zoltán közösen állította ki az alkotásait Nagykanizsán

A rendhagyó, Ihlető természet című tárlaton a Veszprémben élő Zsolnai Tímea művészetterapeuta és a kiskanizsai Wegroszta Zoltán fafaragó népi iparművész mutatja be együtt munkásságának több ékességét. Az alkotókat nemcsak a közös kiállítás és a művészet szeretete köti össze, hanem családi szálak is.

Abban viszont nagyon eltérnek egymástól, hogy belső indíttatásból milyen alkotások születnek a kezük nyomán. Zsolnai Tímea művészetterapeuta nemez- és üvegfestmény kompozícióit, illetve textilszobrait valójában szörnyű fájdalom keltette életre.

– Öt éve veszítettem el a fiamat autóbalesetben – mondta Zsolnai Tímea. – Ekkor tértem vissza az alkotáshoz, hisz korábban keramikusnak tanultam. Azonban egy betegség miatt nem sikerült befejeznem az iskolát. Más területen folytattam később a tanulmányaimat: művészetterapeutaként végeztem. Lelki betegeknek szerettem volna segíteni feldolgozni különböző traumákat, méghozzá az alkotás révén. Most viszont már elmondhatom, saját magam lettem a saját magam páciense. Az első képeim a fiam halálának emlékére készültek. Azokban az időkben ismerkedtem meg egy hölggyel, aki szintén elveszítette a gyermekét. Vele közösen mutattunk be az alkotásokból egy kiállítást, Anyák, ha sírnak címmel. Az emberek kezében eszköz van a művészet révén, hogy szavak nélkül is kifejezzék az érzéseiket. Látszik is több, kiállított munkámon, hogy ezekben az időkben születtek. Sötétebbek a színek. Azonban a későbbi munkáim, amelyeken világosabb virágmotívumok vannak, így már a bejárt lelki utat mutatják be.

Zsolnai Tímea hangsúlyozta: festményein a gyapjú lágysága számára az anyai szeretetet szimbolizálja.

– Annak idején gyapjúból rakosgattam ki túlvilági motívumokat – folytatta. – Ezekre üveglapot helyeztem, majd erre üvegfestékkel olyan motívumokat festettem, ami már a realitást képviseli, mint egy édesanya, életfa és még sorolhatnám. Maga az üveglap a határ az alkotásaimban, ám ez mégis lehetőséget ad arra, hogy a földöntúli élet és a jelen kapcsolatban maradhasson. A fémhatású textilszobrokat pár éve kezdtem el készíteni. Azonban a gyapjú még mindig közelebb áll hozzám.

Wegroszta Zoltán fából készíti a munkáit. Szabadidejét is ennek szenteli több mint negyed százada. Szobrok, székelykapuk, kopjafák tucatjait készítette az évek során.

– A fák ismerete, egyúttal a természet szeretete hivatásom részét képezte, hiszen faipari egyetemen végeztem, majd erdőgazdaságnál dolgoztam. Így mondhatni, a téma adott volt, ám a paraszti kultúrát, életképeket, a földművesek mindennapjait is előszeretettel formáltam meg fából. Mostanában új sorozaton dolgozom, ami régi mesterségeket kelt életre – mesélte Wegroszta Zoltán, aki közel húsz éve kapta meg a fafaragó népi iparművész címet. – Rengeteg szakmát ma már csak hallomásból lehet ismerni, ilyen például a gerencsér, a bognár vagy a csizmadia foglalkozása, sokszor azt sem tudjuk, melyik mivel dolgozott. Ezért örökítettem meg mindezeket, hogy egyáltalán megmaradjon az utókornak valamikori létezésük – tette hozzá a fafaragó.

Wegroszta Zoltán elárulta: alkotásaihoz már régóta gyűjti a száraz faanyagot, hogy mindig kéznél legyen, amikor dolgozni kezd. Akár 8–10 óráig is eltart, mire aprólékos igénnyel, részletekbe menően elkészít egy szobrot, vagy egy képet.

– Ezúttal 25 szobrot, továbbá képeket mutatok be a nagyközönségnek, amik az elmúlt években készültek. Nem fotók alapján dolgozom, hanem fejből. A sáskaasszonyok piacozása, a menyasszony kikérése, a kocsmaudvar pillanatai is emlékekből keltek életre. Egy másik, most készülő sorozaton a nők életútjának jelentősebb mérföldköveit, történéseit elevenítem fel.