Hétvége

2018.06.03. 08:00

Kosztümként hordott pásztorruha – Muszatics Péterrel beszélgettünk

A napokban a könyvek szerepelnek leginkább a hírekben. Az idei első zalai találkozó nem is lehetett volna könyvesebb.

Arany-Horváth Zsuzsa

Első könyvéről, az „Utazás Európa mélyére” címűről két éve áradozott a kritika, pedig szinte véletlenül lett íróvá. Jogot tanult, televíziós szerkesztőként kezdte, nemzetközi hírű filmfesztivált szervezett. A Keszthelyről indult Muszatics Pétert azonban sokkal jobban érdekelte az őt körülvevő szűkebb- tágabb világ, így először Európa keleti felét járta be, s párolta át élményeit korábbi, tanult ismeretein. S ha már összevetette a valóságot a papíralapú tudással, hát papírra vetette.

Akkor Európa Ázsiával határos városait északról kerítette Tallintól Tesszalonikiig, most még távolabbra merészkedve délről kanyarodott észak felé: Kijev, Vlagyimir, Moszkva, Szentpétervár. Igen az oroszok. Azóta érdekli, mióta nem tudta letenni a Háború és békét. Az Orosz történetek című, az Osiris kiadónál megjelent új könyvét múlt héten Keszthelyen mutatta be Cséby Géza költő, irodalomtörténész.

A találkozón volt tanárai és barátai körében mesélt az esszék születésének körülményeiről. Mi is ott voltunk. Cséby Géza előrevetítette, Muszatics Péter könyve a valóságkeresés útján történelmi legendákról rántja le a leplet, amikor közhelyes ismereteink, históriai legendák, hitelvek mögé néz. Kíváncsi arra, hogy a századok során miben és hogyan változott az a hatalmas ország, a folyamatos rettegésben és félelemben élő népek históriáját milyen belső emberi erők mozgatták, miként fordított sorsokat, lelkületeket a történelem.

Muszatics Péter: Az orosz mítoszok ma is kitörölhetetlenül velünk vannak Fotó: Arany Gábor

A látogatóval mi is ott járunk Kijev templomaiban, a paloták aranyozott freskóit idéző moszkvai metróban, Szentpétervár világos éjszakájában. Ott állunk a Péter cár által ácsolt kis faház előtt. Vele együtt nézünk ki a hosszú vonatúton a vasúti kocsi ablakán, körülöttünk szunyókálnak az orosz utazók. Mi is átszellemülünk attól, hogy Bulgakov, Dosztojevszkij, s a könyv utolsó, mélyen és szerethetően érzelemittas fejezetében (Jasznaja Poljana) Tolsztoj lába nyomában járhatunk. Ahol a legnagyobb, leghosszabb szakállú író „kosztümként hordta pásztorruháját”.

Muszatis Péter könyve három rétegben közelíti tárgyát. Egyfelől erősen foglalatoskodik a dolgok mögé tekintéssel, a csak a győzelemben, a nyers erőben érdekelt birodalom természetrajzával I. Pétertől Sztálinig. Ettől függetlenül bátran olvashatjuk útirajzként, noha szerzőnk ez ellen kissé tiltakozik. Harmadrészt pedig az orosz irodalom iránti rajongás lenyomatát is megleljük. Könyv a könyvekről, mi több, az idehaza manapság nem nagyon olvasott orosz írókról. Bizonyosságot nyer, amit csak sejtettünk, az oroszok igenis együtt élnek saját irodalmukkal, legyen az akármilyen viszonyulás is. Csak egy adalék: Sztálin maga szerez állást Bulgakovnak, többször megnézi tőle a Turbin család napjait a színházban, eközben Bulgakov legnagyobb műve, Mester és Margaritája élete végéig kiadatlan, betiltott regény volt jó pár társával együtt.

– Mindig nagyon érdekelt Közép-Európa, hamar rájöttem, hogy az oroszok nélkül nem érthetem meg – mondta a fiatal szerző az író-olvasó találkozó után. – Vonzott és taszított az orosz kultúra, fogva tartott. Leginkább Tolsztoj. Tizenkilenc évesen olvastam a Háború és békét, azóta vágytam arra, hogy a saját szememmel lássam a kertjét. Négy évvel ezelőtt egy filmes programnak köszönhetően több mint egy hónapig utazgathattam. Az orosz karaktert kerestem, egyre mélyebbre szerettem volna az orosz lélek mélyére szállni. Személyes olvasatokat kínálok az olvasóknak.

– Úgy gondolhatnánk, hogy az oroszok hatalmas irodalmukkal együtt sincsenek ma az érdeklődésünk homlokterében, örülünk, hogy már nincsenek itt, szóval nem trendi velük foglalkozni, őket megérteni. Ezt a beidegződést is átírja a könyv?

– Nem volt ilyen szándékom. Elsődlegesen én magam akartam megérteni azt a világot, s a ránk, európaiakra gyakorolt hatását. Nem illik a politikai, gondolkodásbeli trendbe a könyv, s az is igaz, hogy ma másképp gondolunk rá, mint az én, a nyolcvanas-kilencvenes évekre eső gyerekkoromban. Látni kell, hogy Oroszország és Kína egyre markánsabban van jelen a világ gazdaságában, de ezzel együtt is az volt csupán a célom, hogy beléjük lássak.

– Sikerült?

– Hát, talán.

– Nyelvi korlátok?

– Mi öt évig még tanultunk oroszt, ami persze látszólag nyom nélkül múlt el, de ott elég sok minden előjött a mélyrétegekből.

– Van előképe a könyvnek, írja is, hogy André Gide, John Steinbeck Robert Capával is bejárta a Szovjetuniót, amikor még úgy tűnt, új, jobb világot épít…

– Szervezett kirakatot mutattak nekik olykor.

– Tervezi, hogy a benyomások egyszer összefűződnek afféle enciklopédikus összegzéssé?

– Csak leírom, amit látok, nincs nagyívű ambícióm.

– Ha filmet készítene, milyen lenne az oroszokról szóló?

– Tarkovszkij vagy Leviathan nyomkodain haladnék talán.

– Ki lenne a film főhőse?

– Figura? Ez jó kérdés, ezen el fogok gondolkodni.

– Olvasóként úgy érzem, a távolságtartó megértés és a rajongás közti vékony pallón jár.

– A rajongás helyett vonzódást mondanék, de igen, van benne valami.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!