Madách és Az ember tragédiája – Praznovszky Mihály előadása Lendván

Mindezt Praznovszky Mihály, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett irodalomtörténész mondta egy minap megtartott előadása kapcsán. Praznovszky úgy fogalmazott: a kérdést bárki képes feltenni, ám válaszolni csak a legnagyobbak képesek rá, az angol Byron, a német Goethe, a lengyel Mickiewicz vagy az itáliai Dante. Madách ebbe az illusztris társaságba lépett be fő műve, Az ember tragédiája megalkotásával.

- Az ember tragédiája megismerése Arany Jánosnak köszönhető – mutatott rá Praznovszky Mihály. – Az előadásaim során rendre el szoktam mondani, hogy Arany nélkül Az ember tragédiája sem létezne. Madách ugyanis hozzá vitte el a kéziratot, neki mutatta meg. Teljesen racionális döntés volt ez a részéről, mivel abban a korban, 1861-ről beszélünk, Arany János volt a kortárs irodalom legnagyobb alakja Magyarországon.

Praznovszky Mihály hozzátette: Aranynak első olvasatra nem tetszett a mű, félre is tette, s csak később, néhány hét múlva, baráti unszolásra veszi újra elő. Ekkor döbben rá, hogy a dráma minden hibájával együtt is világirodalmi remekmű. Arany így nemcsak azt vállalja el, hogy belejavít, de a kiadás érdekében is próbálja a kapcsolatait megmozgatni.

- Arany rendkívül elfoglalt, hivatalnok, költő, szerkesztő, ám mindent félretesz annak érdekében, hogy jó két hónap alatt elvégezhesse Az ember tragédiája lektorálását, előkészítse a nyomdai munkákat, s a korrekciót is elvégezze. Végig tisztában van azzal, hogy Madách Imrét csak úgy lehet a magyar irodalmi társaságba behozni, ha mielőbb megjelenik Az ember tragédiája. Erre 1861 decemberének legvégén kerül sor. Arany azonban ezt követően sem hagyja magára Madáchot, egyrészt megszervezi, hogy a mű értő kezekbe, a kortárs irodalmárokhoz, valamint azokhoz a kritikusokhoz jusson el, akik aztán rögtön meg is írják róla saját véleményüket. Érdemes a korabeli újságokat végiglapozni, s elolvasni, hogy a XIX. század derekán milyen visszahangja volt a műnek. Madách szinte celeb lett. Zseniális remekmű született, olvastad? Hallottad? Tudsz róla? – így fogalmaz a korabeli sajtó. Azonnal verseket kérnek tőle, amelyek Petőfi, Arany vagy Vörösmarty költeményei mellett jelennek meg. A Vasárnapi Újság rögtön lehozza a fényképét és az életrajzát, azaz a kortárs Magyarország azzal szembesült, hogy megszületett egy új magyar remekmű, méghozzá világirodalmi mértékű.

Praznovszky Mihály azt is elmondta, Az ember tragédiája fogadtatása valóságos robbanást eredményezett a korabeli Magyarországon. Az általános közhangulat igen rossz volt, a szabadságharc bukása után az országgyűlést szétzavarták, a passzív rezisztencia volt jellemző az országra. Az ország lakói úgy érezték, elegük van a politikából, s ekkor lát napvilágot egy olyan mű, amely azt sugallja, hogy nem reménytelen a helyzet.

- Madách nem a semmiből érkezett – magyarázta tovább az irodalomtörténész. – Tudni kell róla, hogy a saját korának legműveltebb személyei közé tartozott. Hatalmas házi könyvtára volt, Európából hozatott magának köteteket. Az összes kortárs lapot járatta, s nyolc nyelven írt, olvasott. Az ember tragédiája megnyitotta előtte a kapukat, ahhoz azonban nem volt elegendő tehetsége, hogy ezt ki is használja. Ő lassan érő típus volt, rengeteg élmény kellett neki ahhoz, hogy írásai kiforrják magukat, ám Az ember tragédiája megírását követően csupán négy éve maradt. Voltak más művei is, a Mária királynő, a Mózes, a Csák végnapjai és a töredékként fennmaradt Tündérálom, ám Az ember tragédiáját ezek meg sem közelíthették. Az ember tragédiája a nemzeti gondolkodásunk és a szellemiségünknek olyan kifejezési formája, amiben egyszer nem szerepel a magyar szó. Mégis úgy érezzük, hogy az ezeréves sorshelyzeteink szerepelnek benne, melyeket őseink iránti tisztelettel és az ő teljesítményük feltétlen elfogadásával, valamint hittel, erővel és bizalommal le lehet gyűrni, s bármilyen sorscsapás ér bennünket, mindig képesek leszünk újrakezdeni.