Tamás könyve – valós gyökerű családi dráma a bábszínház felnőtteknek szóló sorozatában

A 60-as évek elején járunk. Megismerkedtünk egy apa-lánya párossal, amely frissen költözött Olaszországból Budapestre, mert az orvos apa csábító állásajánlatot kapott egy klinikán. A 16 éves lány merő tüske, idegen számára minden, új ország, új iskola, új osztálytársak. S ami a régiből maradt? Az is csupa kérdőjel. A költözéssel járó dobozbontogatás közepette ugyanis Annamária egy utazóládában rábukkan egy levelekkel és fotókkal teli könyvre, amiből apja eltitkolt, bajai múltja tekint rá. A katolikusként nevelt lány előtt lassan kibontakozik a családfa rejtegetett ága. Apja első feleségét, s 16 éves Tamás fiát 1944 tavaszán a többi bajai zsidóval együtt Auschwitzba hurcolták, ahonnan soha nem tértek vissza. Ő akkoriban született Olaszországban, ahol apja új családot alapított. A szembesülés drámai: volt egy zsidó féltestvére…

A lány, kamasz lényének minden indulatával kéri számon az apát, aki a bűntudat súlya alatt képtelen érdemi válaszokat adni. Egyetlen indokot ismételget, meg akarta kímélni Annamáriát a traumatizáló titoktól, a zsidó kötődés vészterhes tudatától. Helyesen döntött? Joga volt ehhez?

„Ki mondta, hogy kinyithatod?” – kiabál lányára az utazóládára mutatva, de a kérdés valójában a családi múltra vonatkozik… Mi szolgálta volna a lány érdekét? Jogosan vágja apja fejéhez, hogy saját múltja egy szeletétől, s vele együtt identitásától fosztotta meg? Hiszen az eltitkolt családtagok az övéi is voltak…

A Csató Kata által rendezett darabban a lányt és az apát életre keltő Dénes Emőke, valamint Janicsek Péter mellett harmadikként Kőmíves Csongort látjuk, aki egy eltakart arcú bábbal Tamás elképzelt figuráját hozza közénk. (Tervező Csató Máté és Tóth Eszter, író Hárs Anna, zeneszerző Kiss Dávid, drámapedagógiai konzulens Romankovics Edit.)

A Tamás könyvét a szombathelyi bábszínház elsősorban középiskolás fiataloknak játssza, vitát nyitva a tolongó kérdések előtt. E szempontnak megfelelve a történet sűrítve kerül elénk, ám még az egyszerű színpadkép is sok árnyalatot hordoz. A kofferek sora, az üres papírdobozokból emelt háttér a mindenkori „futni kell” érzetét ébreszti meg, ehhez szolgál kontrasztul a békés családi idillt sugalló karosszék és állólámpa. A lány legtöbbet könyvkupacok rakosgatásával foglalkozik, mintha személyisége, léte határait építgetné és bontaná.

Zalaegerszegen, a felnőtt közönség számára is megnyílt az értelmezés, a hozzászólás lehetősége, közel egyórás eszmecserét keltve életre. A nézők számos szempontot, álláspontot fogalmaztak meg, gondolatgazdag felvetések dúsították az estet. A játszók korábbi tapasztalataikat is megosztották a publikummal, elárulva, hogy a középiskolások nem kis része pártolhatónak vélte az apa igazságát. Szerintük jobb megkímélni a lányt a fájdalmas valóságtól, kényelmesebb nem szembenézni a múlttal…

Kiderült az is, a történet valós. A főszereplő, dr. Hábermann Anna Mária azonos címmel könyvet írt belőle, ez alapján született a darab. Az élet azonban még feszítőbb verziót produkált, a „lány” csak 2003-ban, 67 évesen találta meg Tamás fényképét és 1938-1944 között apjának címzett leveleit, s kezdett bele a családi titok kinyomozásába. Az olasz doktornő magyarul sem tudott, de az Auschwitz szót felismerte a levelekben… Számára, túlélők hiányában még reménytelenebbé vált a válaszkeresés, a feloldozás.

A darab csak részben szól a holokausztról, emellett benne rejlik minden családi elhallgatás, titok lappangó fenyegetése. Hiszen a takargatott titkok hermetikus megőrzése valójában lehetetlen. Árulkodnak róluk a tudattalan gesztusok, az önkéntelen, elharapott félmondatok, a mindent átszövő feszültség. Az apa szájából is kifut egy ingerült megjegyzés: ebben a házban nem hallgatunk Wagnert… Miért is nem? Csupa furkáló kérdésszilánk, elvarratlan szál, ami nyugtalanító bizonytalansággal mételyezi a mindennapokat. Ne feledjük, a ki nem mondott szavakból fal épül. Gát, amit a másik elveszítése után már soha többé nem lesz módunk lebontani. Árnyéka bénít, érzelmi csapdában tart örökre.