A jurátus szablyától a kaszapengéig

– A jurátus szablyák eredetileg a magyar jogi kar hallgatóinak viseletéhez tartoztak, ünnepségeken jelvényként, díszként hordták őket – hallottuk Kunics Zsuzsanna történész-muzeológustól. – Az 1848-as márciusi forradalom egyik jelképévé váltak annak ellenére, hogy nem voltak rendszeresített katonai fegyverek. Ennek oka az, hogy a több ezer főt számláló jurátus fiatalság önkéntesen, egy emberként csatlakozott a szabadságharchoz, annak egyik legfőbb támaszát adta. A jurátus szablyák méretei nagyjából megegyeztek az 1837 M típusú gyalogos tiszti szablyákéval, de pengéjük annál íveltebb, markolatuk egyszerű vas, kengyel nélküli, úgynevezett hagymafejes volt. A teljesen egyszerű pengék mellett előfordultak aranyozott, kékített pengék is, különböző maratott, vagy vésett díszítésekkel. Minden magasabb rangú katonának, tábornoknak, ezredesnek az 1837 M mintájú szablyája mellett volt egy jurátus szablyája is, amit ünnepi, vagy díszes alkalmakkor viselt.

Kunics Zsuzsanna hozzátette: a múzeumban kiállított jurátus szablya pengéjének egyik oldalán félholdon álló Mária alak látszik bevésve, alatta elmosódottan a „Maria Mater dei Patrona Hungariae sum tuum prasidum confugio” (Mária, Isten anyja, Magyarország védasszonya, oltalmad alá menekülök) felirat olvasható. A penge másik oldalán kettős kereszt, felette: „In hoc signo vinces” (E jelben győzni fogsz!), a kereszt alatt pedig: „Deus exercituum bellator fortissime esto mecum” (Seregek Istene, leghatalmasabb hadakozó, légy velem!) felirat látható. Pengéje szokatlanul széles, enyhe vércsatornával ellátott. Keresztvasa egyik oldalon lefelé, a másikon felfelé hajlik. Vas markolatát hagymafejes markolatgomb zárja le. Acél hüvelye két hevederpánttal és két hevederkarikával szerelt, csúsztatóvassal, szájkarikával ellátott.

– A tisztek egy része (leginkább a nemzetőr- és a vadásztisztek) – az 1837 M típusú gyalogos tiszti szablya mellett – a fegyverhiány miatt használta a jurátus szablyát is a szabadságharcban – jelezte a szakember.

Különleges fegyverek a szablyán túl

Kunics Zsuzsannától azt is megtudtuk: a rendelkezésre álló kevés számú lőfegyver mellett nagy számban használtak a nemzetőrök kiegyenesített kaszákat, de ha nem volt más, fejszét, fokost, vagy lándzsát is. A somogyiak vasvillát, a veszprémiek dárdákat kaptak, a kassaiak alabárdot, a Hajdú-kerület kedvelt fegyvere pedig a csákány volt – tehát gyakorlatilag minden olyan eszközt felhasználtak a nemzetőr csapatok felfegyverzésére, amivel sérülést lehetett okozni az ellenségnek.

S hogy legyen összehasonlítási alapunk a valóban fegyverként rendszeresített szablyák és a jurátus szablya közötti különbségekről, a történész-muzeológus mutatott egyet előbbiek közül is, még hozzá egy 1836/51 M gyalogsági szablya képében.

– Látható, hogy ennek a pengéje enyhébben ívelt, mint a jurátus szablyáké és mindkét oldalán van vércsatorna – mutatta Kunics Zsuzsanna. – Markolata fa borítású, bordázott, a hozzá kapcsolódó kengyel pedig S alakú. A múzeum gyűjteményében lévő szablyát a Fischer nevű cég gyártotta 1849-ben, a negyvenes évek végéig az ő nevükhöz fűződik a szablyapengék többségének gyártása. Miután náluk megszűnt a termelés, a Jung és a Jurmann cég vette át a gyártást, illetve még néhány kisebb manufaktúra is létezett.

Kunics Zsuzsanna végül azt is elárulta: a múzeum gyűjteményében az említett szablyákon kívül más emlékeket is őriznek a forradalom és szabadságharc idejéről. Így például egy 1848-as honvédzászlót, tiszti szolgálati övet, osztrák huszárszablyát, kettő, 19. század eleji handzsárt, több csappantyús puskát, egy Augustin-féle gyutacsos puskát és pisztolyokat is.