Keleti nyugalom a nyughatatlan pályán

Azt mondják, a neves színházi rendező és tanár, Csiszár Imre boronálta össze őket. Tíz éve. Noémi az asszisztense volt, Laci pedig játszott az általa rendezett darabban Miskolcon. Ami nem más volt, mint A vihar kapujában. Amelyben hamarosan Zalaegerszegen láthatjuk Baj Lászlót.

Vele és rendezőasszisztens feleségével, Lengyel Noémivel beszélgettünk, mindketten a Hevesi Sándor Színház tagjai.

– Akkor még Landlernek hívták a nagykanizsai gimnáziumot, amikor oda jártam, a tanárom biztatott, induljak el szavalóversenyen, magam is csodálkoztam, mert soha nem csináltam ilyet, de jól sikerült, hiszen megnyertem – idézi a kezdeteket a napokban az ötödik x-be lépett színész, aki tehát zalai születésű.

– Az érettségi közeledtén nem igazán volt elképzelésem, merre tovább, végül a színművészeti főiskolára jelentkeztem, ahova nem vettek fel. Már itteni stúdiósként figyeltem Ruszt-rendezését, az Egmont nagy hatással volt rám, néztem a próbát, végül felhívott a nézőtérről, így szerepeltem is benne.

Az itteni színészképző stúdióban találtam meg magam, talán az évtizedek igazolják, jó választásnak bizonyult. A stúdió felvételi felhívását egyébként a Zalai Hírlapban olvastam – összegez a maga halk, csendes hangján. A nyugalom mintha meghatározó személyiségjegye lenne, a kívülálló úgy érezheti, ez a távol-keleti életvezetési technikáknak is köszönhető, amelyekkel közeli kapcsolatban áll. De erről később.

Lisznyay úr – Légy jó mindhalálig, Robinson – A padlás, René – Képzelt riport..., Billy Bibbit – Kakukkfészek, Edgar – Lear király, Orvos – Liliom, 11. esküdt – Tizenkét dühös ember, Ven – A vörös malom, Júdás – Caligula helytartója, Ligniére – Cyrano de Bergerac, Lajos – A falu rossza, Tulipán – Az arany ára. Csak néhány régebbi szerepeiből. Sok pap és katonafigura mutatkozik a repertoárjában, pedig lírai alkatnak tűnik. A kétezres éveket vidéki színházak közötti kalandozással töltötte, majd visszatért Zalába, immár Noémivel együtt.

Aki budapesti leányként matektagozatos gimnáziumba járt, tehát logikus, hogy a színházi világ vonzotta. Szívesen végezte a kellékes munkáját, ha épp az adódott, csak hogy színházközelben legyen.

– Fogalmam sem volt, mi a kellékes munkája, kiderült, nagyon érdekes. Mindent fel tudtam hajtani, képes voltam múzeumi tárgyról másolatot készíttetni, mert az eredetit nem kaphattuk meg.

(Tudni kell, Noémi hobbiként újabban bútor restaurálással is foglalkozik, otthonaik, a budapesti és a zalaegerszegi, tanúskodnak a szenvedélyről.)

Közben szerzett néhány egyetemi diplomát, ezért is a széleslátókörűség. Rendezés?

– Érdekel, volt kísérleti színházi rendezésem Zsámbékon, de a második vonal talán jobban áll nekem. A főiskolára engem sem vettek fel, kerülőutakon mégis elértem, amit szerettem volna. A Katona József Színház volt az álmom, egy időre az is sikerült – mondja, amikor ambícióiról faggatom.

Csiszár Imre, Szikora János, Jordán Tamás nevét említi, ha kedvenc „főnökeiről” érdeklődöm.

– Mit kell csinálni mellettük? Mindenki mást igényel. A próbák alatt az asszisztens jegyzeteli a rendező ötleteit, majd utána egyeztet a színészekkel. Logisztikai mindenes, beszélgetőpartner, lelki támasz, szóval mindenre képesnek kell lenni.

(Például a nemrég lezajlott Nyílt Fórum szervezője is Noémi volt. Néha nem volt könnyű a zsák bolhaként viselkedő résztvevőket összeterelni.)

Híd rendező és színész közt?

– Színészpárti vagyok, miközben a rendezői színházat szeretem, noha azt nem bírom, ha kínozzák a színészeket, hogy kicsavarják belőlük, amit akarnak.

És a saját kínok? Az egyik legfájóbb a budapesti Kamaraszínházhoz kötődik.

– Úgy zárták ránk az ajtót, azaz szüntették meg a színházat, hogy épp ősbemutatóra készültünk, de már nem játszhattuk el. Ivarérett férfiak sírtak az öltözőben és simogatták a falakat.

A zalaegerszegi színészek lelki-testi karbantartásához Lengyel Noémi hathatósan járul hozzá a maga tudásával, hiszen jógaórákat tart, mint végzett oktató.

– Én vonzódtam ezekhez a dolgokhoz, de a hangtálterápiát már Laci tanulta meg még Miskolcon – mondja Noémi, amikor rákanyarodunk a színházon kívüli életük egyik meghatározó területére.

– Tibeti hangtálakkal dolgozom, ebben a zene iránti vonzódásom is benne van, nagyon érdekes szelete lett az életemnek. Úgy látom, sok embernek tudok segíteni a hangtálas kezelésekkel. A rezgések harmonikussá rendeznek bennünket, elsimítják a feszültségeket.

Bajéknál jógával indul a nap és kifinomult teázási szertartással. A kínai szálas teát természetesen a hazájából szerzik be.

– Mindenki nyugatra vágyik, én mindig keletre szerettem volna, még nem jött össze.

A zene meghatározó Baj László művészi világában, évek óta működtet zenekarokat, bárhol jár az országban. Most épp az Ergo sum projectben gitározik, ő írja a számokat és a szövegeket. Apropó szövegek: talán többen ismerik saját internetes bloglapját, a „bajla szerint a világ”-ot. Szikár versei, videoetűdjei érzékenyen reflektálnak a körülvevő mikrovilágra. Mindezek után senki ne csodálkozzon, igen, színdarabot, mesejátékot is írt már: ez a Macskalandor-ok címet viseli.

– Néhány éve egy volt kolléganőm megkeresett, hogy az örmény közösség Budapesten szeretne

színházat csinálni, s elsőként híres szülöttükről, Aznavourról szeretnének előadást készíteni. Kérdezte, volna-e kedvem eljátszani magát Aznavourt, mivel van némi hasonlóság külsőleg – idézi a művészi lét következő lábának kezdeteit Baj László. – Mondtam, szívesen, de én nem tudom azokat a hangmagasságokat kiénekelni. Ezért nemet mondtam, majd hosszan győzködtek, míg végül elvállaltam. Azóta rengeteg Aznavour előadást játszottunk Pesten és országszerte, közben elkészült egy másik előadás is Musza Dagh címmel, s vannak erre az évre is tervek. Örülök, hogy megbecsült tagja lettem az Urartu Örmény Színháznak s az örmény közösségnek.

A kétlakiság tehát több mint indokolt. Zalaegerszegre hazajönnek otthonról, Pestről és viszont. Sok barátot tudhatnak a Hevesi társulatában, akikkel azonosan gondolkodnak. Zalaegerszeg végleges? Nem tudják, az ember ne tervezzen túlságosan ezen a pályán, mondják egyetértve, egymás tekintetében elveszve.