Könyvbemutató

2018.01.15. 10:30

Botránykönyv helyett életrajzot írt a ZTE egykori játékosa

Rengeteget voltam fenn, de lent is – mondta önmagáról a szombaton délután megtartott könyvbemutatóján a negyvenszeres válogatott labdarúgó, Urbán Flórián.

Gyuricza Ferenc

Fotó: A szerző

A ZTE egykori játékosa – aki hat évig különböző csapatoknál Belgiumban is idegenlégióskodott – a novai Belvárosi Club és Pizzériában tartott közönségtalálkozót, ahol a tavaly megjelent Urbán Legend című könyvével is megismerkedhettek az érdeklődők.

- Nagyon sok barátom biztatott arra, hogy írjam meg az életem történetét – magyarázta a könyv megszületésének körülményeit. – Azt, amit átéltem, hogy mit csináltam jól, illetve mit rosszul. Két verzió állt előttem, vagy önéletrajzi könyvet írok vagy botránykönyvet. Végül az előbbi mellett döntöttem, így ebben a kötetben botrányokról nincs is szó. Persze nem tartom elképzelhetetlennek, hogy folytatásként valamikor egy botránykönyv is születik majd.

Fotó: A szerző

Urbán Flórián  szólt arról is, hogy a könyv ötlete 2014-ben, egy kiadó kezdeményezésére vetődött fel először, de két évre volt szüksége ahhoz, hogy a társszerző Balczó Mátyással közösen meg is írják. A futballista úgy fogalmazott: ami a könyvben olvasható, az valóban úgy történt meg vele. Arra is kitért, hogy életében két dolgot bánt meg csupán, a Belgiumból való hazatérését, s azt, hogy elszerződött Zalaegerszegről. A hazai labdarúgás állapotát is kritizálta, szerinte a mai játékosok zsoldosok, akikből nagyon hiányzik a szenvedély.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában