József Attila a Mozaik Társulat előadásában

A rendhagyó, háromnegyed órás darabot már több ízben előadták a kanizsai színjátszótehetségek. Mi több, rangos versenyen is bemutatkoztak vele. A Magyar Színjátékos Szövetség ezüst minősítéssel jutalmazta az Ülni, állni, ölni, halni című előadást. Ám az alig huszonéves ifjakból álló csapatnak nem az elismerés, sokkal inkább a kortársaikból (is) álló közönség visszajelzése számít. Nem kis dolog, ha a kamaszok néma csendben, szájtátva néznek egy előadást, amelyen az irodalomórákon kötelezően magolandó memoriterek sokasága csendül fel.

- Természetesen az is sok erőt ad mindannyiunknak, hogy közös erővel, közös ötletbörzével sikerült tető alá hoznunk a darabot – mesélte Nikolics Zsanna, a Mozaik Társulat vezetője, rendezője. – Ehhez fel kellett nőnünk. Rutint az évek során diákszínjátszóként már szereztünk, ez azonban új kihívás volt. József Attilát mindannyian szerettük, hasonló darabbal pedig, ami ugyan megzenésített versekre épül, mégis számos más műfaj, kortárs tánc és játék is szerepel benne, nem találkoztunk. A kiindulópont a költő életének felépítése volt: a születésétől kezdve egészen a haláláig, visszatérő, amolyan keretet adó motívummal. Az Aludj el szépen, kis Balázs sorra egy teljes részt építettünk. A gyermekkorát, amikor nevelőszülőknél kellett élnie, akik nem fogadták el. Próbáltuk megjeleníteni, mi játszódhatott le a kisgyermek Attilában. Nem volt könnyű – részletezte a rendező.

Kiemelte azt is: a szerelmi életére szintén nagy hangsúlyt fektettek. Nem csak történetek révén. Olyan verseivel is, amik első sorait, pár taktusát meghallva mindenki tudja, kitől származnak…

- Több hónapig tartott, amire sikerült mindent összehangolnunk. Tekintve, hogy a társulat többi tagja is hozta a saját ötletét, a saját József Attiláját. A próbákra viszont már összehangoltunk mindent, így azokkal kevés gond volt. Automatikusan átéltük, átadtuk, ami bennünk volt – fogalmazott Zsanna.

- Nem volt elég fejben, lélekben is rá kellett hangolódnunk a szerepre – erről már Pávlicz Erika, a társulat másik tagja beszélt. – Ez okozott némi nehézséget. Hiába vagyunk rutinos színjátszók, skizofrén embert állandó hangulatváltozásokkal még sosem játszottunk. A felkészülési folyamat is más volt, mint a vígjátékoknál, drámáknál, amikben már többször szerepeltünk. Illetve nőként kellett férfit játszanom: figyelnem kellett többek közt arra, hogy a mozdulataim férfiasak legyenek – mondta.

József Attilát testesítette meg Farkas Dóra is.

- Ugyan a költőről szól az előadás, mégsem konkrét szerepet kellett játszanunk – így Dóra. – Magunkat, a lényünket is bele kellett vinnünk. Hiszen azt is szerettük volna megmutatni, melyikünknek mit jelent a költő. Személyessé tudtuk tenni. Mielőtt színpadra léptünk volna, a lelkület, a mondanivaló minden egyes alkalommal teljesen átszőtt minket. Elcsendesedtünk, abba a lelkiállapotba kerültünk, amit a színpadon is meg akartunk mutatni. Ami plusz feladattal járt számunkra az élettörténet vagy a versek ismeretén kívül, a táncrészletek. Fási Barnabással kortárs táncokat is bemutattunk a darabban.

A társulatban nem csak hölgyek, férfiak is vannak, akiknek szintén kemény dió volt József Attila számtalan arcának megformálása.

- Megnehezítette a dolgomat az is, hogy már régóta nem álltam színpadon – ezt Fási Barnabás mesélte. – Az sem volt könnyű, hogy felelevenítsük egy olyan ember életét, akiről csak tankönyvekben olvastunk korábban. Tárgyi tudásunk volt róla pusztán. Az életrajza, illetve a versei adták az egyedüli támpontot. Ezek révén próbáltuk érzékeltetni, vajon milyen szellemben, milyen lelkiállapotban vetette őket papírra. A visszajelzések alapján sikerült elérnünk azt a hatást, ami eredetileg is a célunk volt. Közel szerettük volna vinni az életét, személyiségét, műveit a kortársainkhoz.

A darab ötletbörzéje – mint a társulat tagjai mesélték – ugyan közös volt, ám az személyenként merőben más, ki mit tett bele…

- Én a vallásos József Attilát mutattam be – fogalmazott Micsinai Dominik. – Valamint azt a költőt, akit hite ellenére istenkáromlásért perbe fogtak. Ez kicsit emelkedettebb, patetikusabb rész volt a többinél. Embert próbáló feladat volt, mivel a saját személyiségem nagyban különbözik attól, amit be kellett mutatnom. Szinte ki kellett lépnem saját magamból, át kellett lényegülnöm, ami nem kis feladat volt – így a fiatal tehetség.

Ami pedig a darabbal kapcsolatos visszhangokat illeti, pozitívak a visszajelezések. A társulat vezetője, Nikolics Zsanna elmondta: a közeljövőben ismét több helyütt mutatják majd be az előadást, legközelebb december 15-én a kiskanizsai Móricz Zsigmond Művelődési Házban.