Határtalanul

2017.10.21. 08:00

A főváros emlékhelyein jártak a kanizsai diákok

Fővárosi történelmi emlékhelyeket kerestek fel a Határtalanul! program keretében a Kőrösi-iskola felsős diákjai.

Benedek Bálint

A műemlékek sorában többek között a Széchényi könyvtár is nagy hatással volt a Kőrösi-iskola népes csapatára Fotó: Kőrösi-iskola

A gyerekek elsőként a Nemzeti Galériában magyar képzőművészek alkotásait csodálhatták meg. Sokat időztek a gótikus szárnyas oltárok, táblaképei előtt. A 19. századi festők, szobrászok munkái közül Szinyei Merse Pál Majális című műve nyerte el legtöbbük tetszését.

Innen az Országos Széchényi Könyvtárba vezetett az útjuk, ahol a „Más csak levelenként kapja a borostyánt...” – Kincsek, kultusz, hatástörténet című Arany János emlékkiállítást tekintettük meg, melyet a költőóriás születésének 200. évfordulójára rendeztek. Ezután a diákok sétáltak a turistákkal teli várnegyed utcáin, s közben régi műemlékeket láthattak.

A műemlékek sorában többek között a Széchényi könyvtár is nagy hatással volt a Kőrösi-iskola népes csapatára Fotó: Kőrösi-iskola

A Budavári Palota, a Sándor-palota és a Mátyás-templom körül járva képzeletben valamint a tanulmányaik segítségével visszarepültek pár száz évet az időben. A Halászbástya kilátóteraszairól páratlan budapesti panoráma tárult eléjük. A kőrösis fiatalok már alig várják, hogy e program keretein belül a magyar történelem határon túli nevezetességeivel is megismerkedhessenek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában