Interreg Szlovénia-Magyarország, az Európai Unió társfinanszírozásával

2024.06.10. 17:30

Pannon Egyetem: Youth Camp – Duális Tábor az egerszegi kampuszon

Szlovén és magyar középiskolás diákok ismerkednek a zalaegerszegi egyetemi élettel és a várossal ezekben a napokban. A Pannon Egyetem képzési kínálatát is megismerik.

Arany Gábor

Tájékoztatót tart dr. Szili-Fodor Dóra a megnyitón, a Pannon Egyetemen

Fotó: Pezzetta Umberto

A Youth Camp Zalaegerszeg – Duális Tábor nevű, hétfőn kezdődött háromnapos program a Zalaegerszegi Gazdasági, Informatikai, Műszaki Képzésekért Alapítvány, a Muravidéki Magyar Ifjúsági Szervezet (MMISZ) és Lendva Község közös szervezésében valósul meg, mondta el érdeklődésünkre dr. Szili-Fodor Dóra, a projekt menedzsere. Az Európai Unió városok és régiók együttműködését erősítő  Interreg Szlovénia-Magyarország program által támogatott projekt három rendezvényből áll össze. Az első eleme a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központban megrendezett tábor, ahová 46 szlovén és magyar fiatal jelentkezett.

– Azt szeretnénk, ha megismernék egymást és a Pannon Egyetem képzési kínálatát – mondta dr. Szili-Fodor Dóra, hozzátéve, a térítésmentes tábor résztvevői 10 pontot kapnak, amit öt éven belül beszámítanak nekik, amennyiben a Pannon Egyetemre felvételiznek. S ha már felvételi, megtanítják a diákokat a motivációs levél, illetve videó készítésére. Ezért tehát az első nap a karrierről szól, míg a keddi programok a fenntarthatóság jegyében telnek. Lesznek a témakörről előadások, amit zöld kampusz-túra követ, majd közös faültetés zárja le ezt a témát. A város, a térség megismerését szolgálja, hogy ellátogatnak a gébárti kézművesházba, kipróbálhatják magukat a foglalkozásokon, este pedig a Zalai Táncegyüttes vezetésével táncházi forgatag vár rájuk. A múlt után a jövő, az innováció következik szerdán, amikor felkeresik a járműipari tesztpályát, betérnek a ZTE stadionba, ez után pedig a digitális térben leselkedő veszélyekről szólnak majd előadók. A csapatépítés érdekében az alsóerdei kalandparkban vetélkedőkön méretnek meg a fizikai, szellemi és kooperációs képességek a tábor záró programjaként.

Folytatás következik, mégpedig szeptemberben Lendván, ahol szintén háromnapos programmal várják a jelentkezőket.

A projekt zárásaként a táborokkal szerzett tapasztalatokat a részt vevő intézmények vezetői értékelik ki, árulta el dr. Szili-Fodor Dóra. Azaz, milyen lehetőségek nyílnak meg a diákok számára a továbbtanulásban, s hogy a térségben működő felsőoktatási intézményekbe, például a Maribori Egyetemen, illetve a Pannon Egyetemen milyen szakok várnak rájuk

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában