2024.06.11. 13:00
A szomszédos országokba kirándultak a nagykanizsai Péterfy-iskola tanulói
A Péterfy-iskola 35 tanulója és négy kísérő pedagógusa a Határtalanul! pályázat keretein belül öt, élményekkel teli napot töltött Szlovéniában és Horvátországban.
Varázslatos helyszíneken jártak a fiatalok, melyek örök élményt jelentenek számukra
Forrás: ZH
A tanulmányi kirándulás célja a két ország magyar történeti és kulturális kincseinek felkutatása, megismerése, a hazaszeretetre nevelés, az emberi kapcsolatok ápolása volt. A kirándulás első két napját a diákok Szlovéniában töltötték. Lendva, Dobronak, Felsőlendva, Battyánfalva, Muraszombat történelmi emlékhelyeit, várait keresték fel. A programot kézműves foglalkozás, helyi termelőnél kóstolás, rövidebb túrák is színesítették, majd eljutottak a Hármashatárhoz is. Ezután három napra tovább utaztak Horvátországba. Csáktornyán a várlátogatás után koszorút helyeztek el a Zrínyi-szobornál. A következő állomás Zágráb volt. Majd Rijeka, Opatija és Lovran belvárosában felkeresték a magyar vonatkozású épületeket, templomokat, villákat, emléktáblákat. A tengeri fürdőzés sem maradhatott el. A hazafelé úton a mesés Trakoscan-i várat és Lepoglava barokk templomát nézték meg.
![](https://cdn.zaol.hu/2024/06/0ly1_4tCo9oKkGfusyHUjp_GJmOJfttsm410lNjuqDE/fit/1200/971/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjNWE3ZjQ0Y2MzNDRiYzJhYTk1ZDUwMjUxZDZlOTI4.jpg)
Az utazás során Pápa Mónika, Pátkai Eszter, Somogyiné Kovács Krisztina és Valgut Anita pedagógusokkal a diákok olyan helyeket fedezhettek fel, melyekről eddig csak a tanulmányaik során hallottak. A látnivalók sokasága, a rengeteg közös élmény még biztosan sokáig velük marad.
![](https://cdn.zaol.hu/2024/06/3EKZ3gmD1a1S7Y9acM24CjMnguUPhAmGEkg5-NrLDNI/fit/1200/676/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZhZjhiOTQwYjBmMjQ1ZmNiNDFhNjQ0NWJjYmZhYjNi.jpg)