2024.05.03. 14:30
Találkozás és kapcsolatépítés a rákbetegek között Nagykanizsán
A nagykanizsai "Napfény" Rákbetegek és Hozzátartozóik Egyesület meghívására három napot töltött Nagykanizsán a miskolci "Életért a rák ellen" Egyesület 38 fős csapata.
Balogh László polgármester örült a távoli vendégeknek
Fotó: Szakony Attila
Miután a társaság csütörtökön Kardos Ferenc könyvtáros vezetésével városismereti túrán vett részt a Vasember házban, Balogh László polgármester köszöntőjét hallgathatta meg. A városvezető örömmel üdvözölte az ország másik részéből érkezett vendégeket, mint fogalmazott, Nagykanizsa számos értéket tartogat az ide látogatóknak.
– A kanizsaiak jó helyen élnek, közel az országhatár és a Balaton – méltatta a várost Balogh László. – Emellett Nagykanizsa messze földön híres arról, hogy többek között idősbarát település, de iskolavárosi mivoltára, tehetségbarát címére is büszke lehet. Egyszóval jó érzés a távolról érkezettek előtt büszkélkedni ékszerdobozunkról.
Ziegler Györgyné, a miskolci "Életért a rák ellen" Egyesület elnöke elmondta: a tagjaik mindannyian daganatos betegséggel küzdenek, vagy abból meggyógyultak és igyekeznek erőt adni a sorstársaiknak. Ugyanilyen céllal alakult meg a "Napfény" egyesület is, amelynek vezetője, Karosi Lászlóné egy korábbi országos találkozón kötött barátságot a miskolci társszervezetük vezetőjével. Ez a jó kapcsolat eredményezte a vendéglátást, a támogatást, mely fontos a gyógyulás felé vezető hosszú úton.