2024.05.20. 20:00
Pünkösd Rédicsen
Megtartották a hagyományos, kétnapos pünkösdi rendezvényt Rédicsen, melyen több program is várta az érdeklődőket.
Vigh László (j) felkereste a pünkösdi rendezvényen induló főzőcsapatokat, mellette Kondákor Róbertné, Kovácsné Major Ágnes és Nehéz Zoltán
Fotó: Korosa Titanilla
Szombatra nemzetközi motoros találkozót szervezett a helyi motorosok baráti köre, megalapozva a hangulatot, este bálba várták a szórakozni vágyókat, pünkösdhétfőn pedig tovább folytatódott az esemény. A sportpályánál délelőtt főzőverseny kezdődött, melyre 12 csapat nevezett, készült többek között babgulyás, töltött káposzta és harcsapaprikás is. Az étkeket szakmai zsűri értékelte, a legjobbakat díjazták.
![](https://cdn.zaol.hu/2024/05/F2PkDc2NIoLDRQNjeVKITXmnm_ncLHxrtpyNNqHESk8/fit/1200/1017/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMyYzdjNTQ2NzM4YjQ4ZjJhNDQwOWFlZjMxYzgyZDIx.jpg)
A rendezvény megnyitóján megjelenteket délután Soós Endréné polgármester köszöntötte először és elmondta, hogy a falu kulturális életében kiemelt helyet foglal el a pünkösdi esemény, melyre a helyi családok és hozzátartozóik is kilátogatnak.
![](https://cdn.zaol.hu/2024/05/hha6hGP_ZHBUQSJbaG6AfJ3oO1hjIgvTrWdCa-mGQD4/fit/1200/840/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RjNDA4Y2JmODg3OTRjNjg4MzExMjM5ZTI2YzY1ZTll.jpg)
A község vezetőjét Pácsonyi Imre, a Zala Vármegyei Közgyűlés alelnöke követte, aki az eseményt méltatva s úgy fogalmazott: a környékbelieknek egyértelmű, hogy Rédicsen pünkösdkor rendezvényt tartanak, s a Szentlélek tiszteletére szentelt templom búcsúját is ünneplik. Jó lehetőség ez arra, hogy a családok, barátok találkozzanak.
![](https://cdn.zaol.hu/2024/05/q66j58FeABFZSyuxLhbz63TDHaAZyWNHbU_ZqjzoIUk/fit/1200/803/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M4MjE5ZGZjZWIxOTQ2Yjc4NjYyNzRjNTUxNmE0Nzg2.jpg)
Jelen volt az eseményen Vigh László, a térség országgyűlési képviselője is, aki helyi képviselők meghívásának tett eleget. A politikus végiglátogatta a főzőcsapatokat, akik közül többen bevált családi receptek alapján készítették el az ételeket, hölgyek és urak közösen.
![](https://cdn.zaol.hu/2024/05/QbZzsdSQbuz570QszsMdKBqfxfBV-0mblhT3UUtKW9U/fit/1200/803/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRkOTY5YjMyZjU4OTRhYWJhOGI3OWM4NWYwMzAxNWIz.jpg)
A délután folyamán zenés és táncos fellépők gondoskodtak a közönség szórakoztatásáról, a sztárvendég A jó Laci betyár volt.