Szakmai nap a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban

2024.05.14. 20:00

Hol keressem az olvasómat? – újgenerációs PR- és marketing ötletek az olvasásnépszerűsítésben

Három másodperc alatt kell megragadni a Z-generáció, azaz a mai 14-28 évesek figyelmét, ha ismeretet, tudást szeretnénk eljuttatni hozzájuk, mondta dr. Guld Ádám, a pécsi egyetem médiakutató docense kedden a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár szakmai napján. A legfiatalabb, Alfa-generáció (0-13 évesek) tagjai között vannak, akik már óvodásként eszközfüggők, s agresszívek lesznek, ha megvonják tőlük az okostelefont, tette hozzá a kutató.

Arany Horváth Zsuzsa

Képernyőfüggőség. dr. Guld Ádám, a pécsi egyetem oktatója, médiakutató tart előadást

Fotó: Arany Horváth Zsuzsa

A könyvtárosok szakmai napjának résztvevőit, a konferenciatermet megtöltő kollégákat Tóth Renáta, a megyei bibliotéka igazgatója köszöntötte, felhívva a figyelmet arra, hogy nekik is egészen új utakat kell keresniük, találniuk, hogy elérjék az olvasóikat. Nem véletlenül adták a tanácskozás címéül a kérdést: Hol keressem az olvasómat?, hiszen mostanra rendezvényekkel, találkozókkal, s mindenekelőtt a digitális tér, a közösségi média használatával lehet hatékonyan kommunikálni a szolgáltatásokra igényt tartókkal.

Bali Zoltán a tanácskozást Zalaegerszeg alpolgármestereként köszöntve számolt be arról, hogy a városfejlesztés üzenetei, információi is új utakon jutnak el a városlakókhoz, ez a városvezetés számára is folyamatos tanulást jelent. Ugyanakkor jelezte, a könyv mindig érték marad, ő például most a Kennedyek életéről olvas.

Dr. Guld Ádám a Z-generáció médiafogyasztásáról beszélt
Fotó: AHZS

Dr. Guld Ádám, A Z-generáció médiahasználata című könyv szerzője előadásában a különböző generációk információfogyasztását elemezve jelezte, a 2010 után születettek már az érintőképernyők világába születettek, a Covid ideje alatt képernyő előtt tanultak, és a mesterséges intelligencia által előállított tartalmakat használják, mindez másfajta fejlődést hoz számukra. Sokáig úgy hittük, képesek vagyunk a figyelemmegosztásra, mára kiderült, a többfelé osztott figyelem fárasztja az idegrendszert, rontja a hatékonyságot, töredékes szövegek megértésére, rövid vizuális üzenetek befogadására korlátozódik a fogyasztó igénye.  Márpedig az online médiatér egyre rafináltabban hajt a felhasználói figyelem megragadására, a figyelem ma a legértékesebb áru, ezerféle módszerrel zajlik a figyelembányászat. 

Dr. Glózer Rita, a pécsi egyetem tanszékvezető docense kicsivel kedvezőbb képet festett, bemutatva az online térben található szöveges, sőt, irodalmi igényű tartalomgyártók felületeit. Ebben a szegmensben a horizontális kapcsolatok mezején már nem várnak a fiatalok az idősebbek, netán szakemberek véleményére, az olvasmányélményeiket maguk ajánlják, kritizálják. A közösségi médiában osztják meg egymással saját írásaikat, amelyek nagy olvasottságra tesznek szert. Mint mondta, ezen a területen érdemes a könyvtárosoknak is megkeresni a saját szerepüket.

dr. Glózer Rita az online tér olvasóközösségeiről szólt 
Fotó: AHZS

A továbbiakban Klausz Melinda közösségi média szakértő, Farkas Ferenc, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár központi könyvtárának a vezetője, Lélek Viktor Dániel mesterséges intelligencia szakértő tartott előadást, bemutatkozott a megyei könyvtár marketing csoportja, végül Tari Annamária klinikai pszichológus beszélt az online térben létezés lelki összetevőiről, a közösségi olvasócsoportok értékéről.

Dr. Guld Ádám a kisgyerekkori médiafüggőségről:

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában