2024.05.20. 10:30
Állatbarát napot tart a 30 éves Göcsej Kutyaklub
Egész napos programmal várják az állatok barátait június elsején, szombaton a Gébárti-tó gátjától délre, a Szentmártoni-patak völgyében, a szoborparknál.
Dr. Gombos László, Jive, a labrador és Gombos Zsófia a Göcsej Kutyaklub Zala utcai pályáján
Fotó: A szerző
A rendezvényt a Göcsej Kutyaklub hívta életre, a civil szervezet alapításáról dr. Gombos László szólt érdeklődésünkre.
Nagyobb testű, őrző-védő fajtájú kutyákkal foglalkozó baráti társaságból alakult a klub 1994-ben, idézte fel a kezdetet a zalaegerszegi állatorvos. Eleinte az alsóerdei záportározó területén jöttek össze, majd egyre többen csatlakoztak, és az alapvető kutyás tudnivalók elsajátítása mellett megjelentek a sportok, sőt még a terápiás foglalkozások is. Mindezekről is tájékozódhatnak majd az érdeklődők a június elsején, szombaton déltől kezdődő programon.
Az előzményhez tartozik, hogy hasonló napot 2004-ben már rendeztek az alsóerdei majálishoz kapcsolódva. Ott mutatták be a különböző tanfolyamaikat is, amelyek hozzásegítenek a gazda és kutyája harmonikus, örömteli együttéléséhez.
Az Alsóerdőről 2010-ben költöztek el, és alakították ki a Zala utcai kiképző pályájukat, valamint élményparkot, ahol a kutyaóvodától az engedelmességi tanfolyamon át különböző sportokig minden megtalálható, gyakorolható. Őrző-védőkkel kezdték, de napjainkra már rendkívüli változatosságot mutat a klub mind a kutyák fajtáját, mind a gazdák “összetételét” illetően is.
Ezt a sokszínűséget is szeretnék bemutatni az állatbarátnapon, ahol először a rendőrkutyák lépnek színre. Ezt különböző bemutatók – dogdancing, obedience, hoopers, mondioring, agility – követik, ahol az érdeklődők meggyőződhetnek arról, mi mindenre képes a jól képzett kutya és gazda.
A program részeként lehetőség lesz megismerkedni a szárnyas szépségekkel, díszmadarakkal, az ősi vadászati módszert pedig a solymászok mutatják majd be.
A Göcsej Kutyaklub sok éven át volt házigazdája a retrieverek országos összejövetelének, és ennek folytatásaként tartják június elsején 10 órától a fajta nyolcadik országos találkozóját, valamint ugyanekkor lesz a hasonló rendezvény a vizslák számára is Gébárton.
Az ingyenes program részletei, valamint a tudnivalók, előírások az allatbaratnap.hu internetes oldalon olvashatók, és itt lehet regisztrálni a kutyákat, ami esetükben kötelező is, a helyszínen pedig az oltási könyvüket ellenőrizhetik is.