Helyi közélet

2024.05.26. 16:43

A gyermekzsivaj a jövő reménye

A helyi hagyományoknak megfelelően a község sportpályájára szervezte gyermeknapi programját Zalaháshágy önkormányzata. A helyszínválasztás ideálisnak bizonyult, hiszen a labdarúgó pálya melletti fedett tér az eső ellen is védelmet kínált.

Gyuricza Ferenc

Az esős időjárás ellenére is a pedálos járműveknek volt legnagyobb keletje a gyermeknapi rendezvényen Fotó: Gyuricza Ferenc

A 15 órára tervezett megnyitóra ugyanis a zápor is megérkezett, ám köszönhetően a fedett térnek, a rendezvényt egy pillanatra sem kellett megszakítani. Bár az időjárás miatt rövid ideig az ugrálóvárat, a játszóteret, vagy az aszfaltos felületen kialakított szlalompályát ott kellett hagyniuk a gyerekeknek, de volt helyette lehetőség kézművességre, s a süteményes tálak is előkerültek.

- A gyermeknap nemcsak az önfeledt játékra ad alkalmat, hanem arra is, hogy számba vegyük, milyen programokat szervezett, illetve milyen támogatási formákat nyújtott az önkormányzat a legkisebbek érdekében – mondta a község polgármestere, Horváth Gyula. – Ha visszafelé haladunk az időben, legutóbb húsvétkor hívtuk őket nyusziváró és tojáskereső délutánra, azt megelőzően karácsonykor, illetve Mikulás-napon tartottunk számukra műsort, a nyári időszak legjelentősebb eseménye pedig a gyermektábor, amelyre idén egyelőre sajnos kevés a jelentkező, további érdeklődőket is várunk még. Az idei gyermeknap megrendezéséhez a vármegyei önkormányzat nyújtott támogatást, ami lehetővé tette, hogy játékokat, eszközösek béreljünk erre a rendezvényre.

Horváth Gyula kérdésünkre elmondta: a település 14 év alatti lakóinak száma megközelíti az ötven fős, s azt önkormányzat a rendezvények megszervezésén túl anyagilag is támogatja a gyermekes családokat.

Vigh László, a térség országgyűlési képviselője ünnepi beszédében úgy fogalmazott: jövője annak a településnek van, amely gyermekzsivajtól hangos. Az az önkormányzat, amely gyermekek számára szervez programokat vagy hajt végre fejlesztéseket, egyértelműen a jövőt építi. A képviselő azt is hozzátette: Zalaháshágy egyike azon településeknek, ahol folyamatosan vannak rendezvények, ami szintén a falu életképességének bizonyítéka.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában