Ünnepi közgyűlés és locsolás

2024.04.02. 14:40

Tízéves jubileumot ünnepel a Szikrák táncegyüttes

A Szikrák néptáncegyüttes fennállásának tízéves jubileumára szervezett ünnepi közgyűléssel kötötte össze hagyományos húsvéti locsolását és táncházát a Zalagyöngye Művészeti Műhely. A programot hétfő délután tartották Nagykanizsán, a Móricz Zsigmond Művelődési Házban.    

Gyuricza Ferenc

Több vödörnyi hideg, friss vízzel locsolták meg a táncos lányokat

Fotó: Gyuricza Ferenc

Az ünnepi közgyűlésen Tóth István, a Zalagyöngye Művészeti Műhely elnöke foglalta össze az elmúlt évtized eredményeit, fontosabb eseményeit. Mint mondotta: a tíz év alatt több mint ötven táncos fordult meg az ifjúsági korosztályú csoportban, amelynek jelenleg mintegy harminc tagja van. Közel negyven koreográfiát mutattak be 150 fellépésen, s ezen eredmény mögött húsz edzőtábor, illetve több mint kétezer munkaóra van. Mindezt egy kiadványban is összefoglalták, a fotókat tartalmazó füzet bemutatóját ugyancsak a hétfői ünnepi közgyűlés keretében tartották.

- A Szikrák néptáncegyüttes április 13-án a Hevesi Sándor Művelődési Központban tartja 10 éves jubileumi gálaműsorát – mondta Tóth István. – Nagyszabású program lesz, amely nem teszi lehetővé azt a személyes jellegű visszatekintést, amit a tíz esztendő kapcsán elterveztünk, ezért döntöttünk úgy, hogy a közgyűlést inkább húsvéthétfőn, a hagyományos locsolással és táncházzal kötjük össze.  

Tóth István azt is elmondta: a Szikrák ifjúsági táncegyüttes, amely jellemzően 14 és 20 év közötti táncosokból áll. Az átjárás lehetősége alulról és felülről egyaránt biztosított, az utánpótlást a Gyöngyszemek gyermektáncegyüttes tagjai jelentik számukra, a „kiöregedő” táncosaik pedig a Zalagyöngye táncegyüttesben folytathatják.

- Most is vannak olyan táncosaink, akik a gálaműsort követően befejezik, hiszen egyetemi, főiskolai tanulmányaik miatt nem tudják folytatni – magyarázta az elnök. – Ugyanakkor őket is szeretettel várjuk vissza, amennyiben a diplomájuk megszerzését követően Nagykanizsán képzelik el jövőjüket. Olyan táncosaink is vannak, akik már nem tagjai a Szikrának, de a jubileumi gálaműsoron szerepelni fognak velünk.

A húsvéti locsolást az ünnepi közgyűlést követően a művelődési ház udvarán tartották meg a már jól megszokott hagyományok jegyében, azaz a táncos fiúk több vödörnyi hideg, friss vízzel öntözték meg a lányokat. A táncházhoz pedig az a Téboly Banda biztosította a zenét, amelynek muzsikusai szintén a néptáncosok soraiból kerültek ki.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában