Általános műveltségről először kérdezték az alsósokat

2024.04.14. 19:00

Tanulmányi versenyt szervezett a Péterfy-iskola

Több, mint húsz éve rendezi meg a Péterfy-iskola a Zala vármegyei tanulmányi versenyét. Alsós és- felsős tanulók több tantárgyból mérhették össze tudásukat még március végén, csütörtökön pedig az eredményhirdetést tartották meg.

Benedek Bálint

A verseny helyezettjei a Péterfy-iskola aulájában az eredményhirdetést követően

Fotó: ZH

Az alsó tagozatosoknak általános műveltségi csapatversenyt szerveztek, a jelentkezőt számát elnézve sikerre. A felső tagozaton, 5. és 6. évfolyamon magyarból, 7. és 8. osztályban pedig fizikából, angolból és németből is versenyezhettek egymással a jelentkezők. Az eseményen résztvevőket a Péterfy-iskola tagintézmény vezetője, Sneffné Ágoston Mónika köszöntötte. Elmondta: hogy az idei tanévben nagyobb volt az érdeklődés, a korábbi évekhez képest. Idén 23 iskolából, 216 fő nevezett. Nagyon felkészült, motivált gyerekek jöttek versenyezni. Ezt követően a Péterfy-iskola diákjai színvonalas műsort adtak.

Eredmények

Műveltségi csapatverseny, 3. évfolyam: 1. Keszthelyi Egry-iskola Mindent tudók csapata (Domonkos Eliza, Takács Emma, Buzás Rózi, Jakabfi Máté), 2. K. Egry Hunok (Aradvári Vilmos, Jakabfi Bálint, Gyurik Palkó, Farkas Csillag), 3. Nk. Kőrösi Főnixek (Szökrönyös Ilka, Magyar-Mátyás Luca, Ivanovics Júlia, Kovács Natália). 4. évf.: 1. Nk. Rozgonyi Turbó lajhárok (Bekő Dániel, Vass Gergő, Benczes Mihály, Pál Gergő), 2. Nk. Rozgonyi Bomba négyes (Dombi Hanna, Zámbó Boglárka, Töreki Zalán, Dömötör Sebestyén), 3. Nk. Rozgonyi Hihetetlen négyes (Pozvég Áron, Lencz Enrico, Börczi Marcell, Szerdahelyi Trisztán).

Anyanyelv, 5. évf.: 1. Zsohár Anna (Nk. Inkey), 2. Szita Sára (Nk. Pirista), 3. Kertész-Horváth Kinga (Nk. Hevesi). 6. évf.: 1. Szabó Dóra (Nk. Inkey), 2. Csöndör Nóra (Nk. Kőrösi), 3. Téczely Adrienn (Murakeresztúr Zrínyi).

Angol, 7. évf.: 1. Mozsolics Marcell (Nk. Mező), 2. Keszey Márk, 3. Homola Lilla Boróka (mindketten K. Csány-Szendrey). 8. évf.: 1. Horváth Mátyás (Nk. Batthyány), 2. Nagy Dorka (Nk. Zrínyi), 3. Mikola Hanna (K. Csány-Szendrey).

Német, 7. évf.: 1. Zámbó András (Nk. Mező), 2. Dóber Boldizsár (Alsópáhok Dr. Szántó-iskola), 3. Zámbó Lili (Nk. Mező). 8. évf.: 1. Orovecz Dániel (A. Dr. Szántó), 2. Szili Bence (Nk. Batthyány), 3. Beke Barnabás (Nk. Bolyai).

Fizika, 7. évf.: 1. Sebők Liza (Letenye Andrássy), 2. Varga Dominik (Nk. Kőrösi). 8. évf.: 1. Szép Gergő, 2. Orbán Levente (mindketten Nk. Kőrösi), 3. Zadravecz Áron (Nk. Batthyány).

Felkészítő pedagógusok: Benedekné Kékesi Tünde, Cserháti Zsuzsanna, Molnár Gabriella, Szabó Szilárd, Elekesné Hóbor Gabriella, Rédicsné Magyar Adrienn, Szabóné Olasz Erzsébet, Bemné Zsohár Katalin, Tulman Géza, Jakabfi Ferencné, Györgyné Bergmann Hajnalka, Kisfürjesiné Kóczán Zsuzsanna, Dianiska Zsuzsanna, Lenkovics Renáta, Szili Zsuzsanna, Vlasics Anikó, Baksa Annamária, Mille Rita, Benedekné Stadler Éva, Sztankovics Andrea, Horváthné Vlasics Zsuzsanna, Sárdi Zoltán, Bali János.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában