2024.04.14. 18:30
Bejárták a dél-zalai dombság egy részét a túrázók
A Kanizsa Kul-Túra Egyesület szervezésében április első szombatján tartották meg a 34. alkalommal Thury György Emléktúrát.
Végül 253 fő nevezett összesen, közülük mindössze tízen nem jelentek meg, a többiek elindultak és teljesítették is a vállalt távot.
Fotó: ZH
A szervezet beszámolójából kiderült: az elmúlt két évben az időjárás nem volt kegyes a rendezvényhez, előtte pedig a pandémia miatt el is maradt, vagy csak korlátozott módon lehetett a túrát teljesíteni. Viszont az előjelek biztatóak voltak, hiszen közel 80 fő nevezett. Strausz Ferenc, a Kanizsa Kul-Túra Egyesület elnöke hozzátette: azért az idei év sem volt egyszerű, ugyanis a Budapest felől érkezők tömegközlekedéssel
nem tudtak eljutni Gelsére 10 órára, a rajt zárására.
![](https://cdn.zaol.hu/2024/04/j0kc6iNOjVQFM2OakZ6G0ufLYbbCzytc9ojCXFwG3gI/fit/1200/1600/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FmYWFkMmIwNWY0YTQxMWI4OTEwZmIwMDViMjc0Y2Qw.jpg)
Hogy ne legyen könnyű a személyautóval érkezőknek sem, a völgyhidat is lezárták, a forgalmat a zsúfolt Balaton partra terelték, így folyamatosan jöttek a telefonok, hogy nem érnek Gelsére az adott időpontra, de természetesen mindenkinek lehetőséget adtak az indulásra.
Végül 253 fő nevezett összesen, közülük mindössze tízen nem jelentek meg, a többiek elindultak és teljesítették is a vállalt távot. A statisztika szerint a 30 kilométeres távot 48 fő, a 20 kilométereset 79 fő és a 10 kilométeres 115 fő teljesített. Utóbbi esetében pedig még egy kutya is túrázott a csapattal.
![](https://cdn.zaol.hu/2024/04/vNfv9T78nYa-54xPS_fz0_gGY6OPFJ7dNSzKdTjBCOU/fit/1200/1600/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVmNzJjMTE5ODhlMjQyNzk5Njc4YTA5ZGIzNDc0NWZj.jpg)
- Az időjárás már-már túlzottan kegyes volt hozzánk, hisz nyári meleg volt, kis széllel - folytatta a beszámolót. - Ez a frissítőponton is érezhető volt, hisz a létszámhoz képest kevesebb zsíros kenyér és több tea fogyott.
![](https://cdn.zaol.hu/2024/04/5HOQnXn2hUrk1lZ0UylThf2E4W9ljP5JvWeY4fbjf1I/fit/1200/900/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U1MzNjMTdlNGQ5MDQ4M2ZhMTZjZWFiZDQ3NmIwNjk1.jpg)
Az útvonal is tartogatott meglepetéseket, ami a túra előtt két héttel derült ki. Gelse előtt a P+ jelzés környékén fakitermelés volt, ami a jelzéseket ugyan nem érintette, de a szállítás miatt az út gyalogosan is járhatatlan volt. Mintegy 500 méter hosszan szalagoznunk kellett egy új utat.
![](https://cdn.zaol.hu/2024/04/fMFqaD8m0Hd9lUiSHYDS2sNM305IB03ONzKEKziz0A4/fit/1200/1600/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzI4YWQ3ZTFmNzc2MjQ2M2RhYWNiZGY4NjJlYWRmYzEx.jpg)
A Törökcsapás és Örömhegy közötti P háromszög évek óta nagyon rossz állapotban van a bedőlt fák és az elmosott út miatt. A fenti nehezítő tényezők dacára sikeres emléktúra volt az idei, ami köszönhető a sok családosnak, aki megtisztelte rendezvényünket, illetve a Cartographia kupa résztvevőinek. Örülök annak is, hogy hogy rövidebb hosszabb túrával közösen emlékezhettünk Thury Györgyre, Kanizsa vár leghíresebb kapitányára.