Óvodások készítették a díszeket

2024.03.29. 10:00

Tojásfa a nagykanizsai kórházban

Kanizsai óvodások által készített tojásdíszek kerültek a Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház parkjának egyik fájára. A kedves kis ajándékokat csütörtökön Dr. Némethné Kovács Edit, a Nagykanizsai Központi Óvoda igazgatója, Dr. Brünner Szilveszter, a kórház főigazgatója és Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő erősítette fel a fára. Mint elhangzott: a Polgári Kanizsáért Alapítvány hagyományteremtő céllal kérte tojásdíszek készítésére az óvodákat.

Pásztor András

A díszeket dr. Némethné Kovács Edit, Cseresnyés Péter és dr. Brünner Szilveszter helyezte fel

Fotó: Gergely Szilárd

A gyerekek nagy lelkesedéssel vetették bele magukat a munkába, így összesen 16 dísz készült el – mondta a központi óvoda vezetője, aki azt is elárulta, hogy a közösségi oldalra feltöltött fotók több mint 1200 kedvelést kaptak. A tetszésnyilvánítás egyben szavazatnak is számított, így az első helyen a Piarista Óvoda, a második helyen a Hevesi óvoda, míg a harmadik helyen az Attila utcai Óvoda végzett.

Dr. Brünner Szilveszter főigazgató köszönetét fejezte ki a meglepetésért, s mint mondta: húsvétkor is vannak olyan gyerekek, akik az ünnepet a kórházban töltik, így a tojásfa minden bizonnyal nagy tetszést arat majd.

Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő pedig a civilek közösségi támogatását emelte ki, mint mondta: pár évvel ezelőtt hasonló kezdeményezés keretében sikerült egy kis játszóteret kialakítani a kórház parkjában.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában