Közös munka erdélyi diákokkal

2024.03.31. 10:30

Szakmai napot tartott a keszthelyi Közgáz és a marosvásárhelyi líceum

Közös szakmai napot tartott a keszthelyi Közgáz és a marosvásárhelyi Erdélyi Kereskedelmi Líceum, amely tavaly óta működik együtt a Zalaegerszegi Szakképzési Centrummal

Péter B. Árpád

Az előadások szakmai kérdéseket érintettek – a vállalkozási formáktól az adózásig

Forrás: Közgáz

E kapcsolat keretében a közgazdasági technikum és az erdélyi intézmény közös projektbe kezdett, amelynek célja, hogy segítsék egymás szakmai s oktatómunkáját különféle programokkal, illetve tapasztalatcserével. A húsvét előtti online alkalom résztvevői számos prezentációt mutattak be, s ezek az intézmények képzési struktúrájába, tevékenységébe engedtek betekintést.

Az online szakmai nap résztvevői saját intézményüket mutatták be, kölcsönösen
Forrás: Közgáz

A most kezdett munka a következő tanévben folytatódik, immár személyes formában.

– A kapocs nemcsak a történelem és a kultúra lesz iskoláink között, hanem a szakmai-oktatási tartalom is – mondta Páhi Sándorné Szalai Éva igazgató. – Köszönöm a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum vezetőségének, hogy támogatta e határon túl nyúló program megvalósítását.

Simon Bulcsú, a közgazdasági technikum tizenkettedik osztályos diákja úgy fogalmazott, kölcsönösen sok új információval gazdagodtak a résztvevők, akiknek ugyanakkor kihívást jelentett, hogy az angol volt a munkanyelv, de ez sem akadályozta az ismerkedést s az elmélyülést.

A szakmai nap címe és mottója így hangzott: Vállalkozási ötletek eltérő gazdasági környezetben, s ennek szellemében az erdélyi és a keszthelyi fiatalok is bemutatták például saját országuk választható vállalkozási formáit, az adózási környezetet, sőt, még vállalkozási ötleteket is előadtak, összegzett Ács Marianna, a közgazdasági technikum szakirányú oktatásért felelős igazgatóhelyettese.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában