Helyi közélet

2024.03.10. 18:30

Minőségi árukínálat a galamboki termelői piacon

Szombat délelőtt újra termelői piac és kézműves vásár várta az érdeklődőket Galambok központjában. A vásárlók száma ugyan még szerényebb volt a szokottnál, amit a szezonális termékek hiányával magyaráztak az árusok.

Gyuricza Ferenc

Németh Anita a galamboki piactéren

Fotó: Gyuricza Ferenc

A dél-zalai községben havonta egy alkalommal, általában az adott hónap második szombatján tartják a termelői piacot és kézműves vásárt. A piactér a téli szünetet követen először február 10-én nyitott ki újra, akkor farsangi felvonulással, illetve fánkversennyel kötötték össze a rendezvényt, míg erre a hétvégére egy tavaszköszöntő piaci napot hirdetett a település önkormányzata. A legfőbb újdonságot ezúttal a házi készítésű pille- és gumicukrok adták, ami most először jelent meg a piac kínálatában. Emellett a megszokott minőségi termékekkel, többek közt füstölt húsáruval, házi sütésű kenyerekkel, tésztákkal, kézműves sajtokkal, gyógynövényekkel, teákkal, saját készítésű csokikülönlegességekkel, ásványkarkötőkkel, továbbá horgolt figurákkal és a húsvéti ünnepkörhöz kötődő egyéb dísztárgyakkal várták a vásárlókat.

- Az érdeklődés ezúttal némileg szerényebb volt, nézelődő és vásárló is kevesebb akadt – mondta a teákkal, szirupokkal és gyógynövényeket foglalkozó Németh Anita. – Mindez talán abból is adódott, hogy a tavaszi szezonális termékek, például a friss zöldségek és palánták még nem jelentek meg a piacon. Azokra ugyanis mindig van kereslet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában