A Top plusz támogatásával

2024.03.13. 12:30

Megújult és biztonságosabbá vált a József Attila utca Pacsán

Befejeződött a közép-zalai kisvárosban a József Attila utca felújítása, ahol a gyermekintézményekre is tekintettel sebességkorlátozást vezettek be.

Arany Gábor

Piktogramok figyelmeztetnek a gyalogosokra és a kerékpárosokra

Fotó: A szerző

Az első ütemben, 2022 őszén a József Attila utca keleti felének rekonstrukciója történt meg az Ady és Gagarin utca közötti 275 méteren, idézte fel az előzményeket érdeklődésünkre Kelemen Tamás polgármester. A 25 millió forintba kerülő beruházásra belügyminisztériumi pályázaton 70 százalék támogatást nyert az önkormányzat. A felújítás során az utca megsüllyedt vörösbazaltkő szegélyét kiemelték, újrarakták, a szennyvízcsatorna fedlapjait nagyobbra, szabványos méretűre cserélték, ez történt a csapadékot elvezető csatorna rácsaival is. Az utca északi oldalán kivágták az elöregedett, beteg hársfákat, helyettük gömbkoronájú csepleszmeggyeket ültetnek, mert ez bírja a városi környezetet, a déli oldalra pedig cserjék kerültek
Folytatva a József Attila utca rekonstrukcióját, a nyugati felét is átépítették a Szent István tér, Kisfaludy utca csomópontjáig. Erre a Településfejlesztési operatív program pluszban (TOP Plusz) 37 millió forintot nyertek, és a támogatásból finanszírozták a beruházás teljes költségét, így ez az önkormányzattól ez nem igényelt önerőt. 

A tavaly ősszel kezdett munkálatokban a Horváth-Ép Kft. kivitelezésében  270 méteres szakaszon az utat, mellette a járdát és a parkolót is felújították, ily módon 1860 négyzetméterre került új aszfaltburkolat. Mindkét oldalon – 508 méteren – átépítették a szegélyeket, felújították a szennyvíz- és a csapadékcsatorna aknáit, a szűkítőket, fedlapokat kicserélték nagyobb átmérőjűre. A szennyvízhálózatot 300 méteres szakaszon átmosták, kitisztították. Az út mellé 23 díszfát, csepleszmeggyet ültettek el. A közlekedés biztonságát szolgálva 14 jelzőtáblát helyeztek ki, megújultak az útburkolati jelek, gyalogosok átkelésére és az úton közlekedő kerékpárosokra figyelmeztető piktogramokat festettek fel. A József Attila utca teljes hosszában 30 km/órás sebességkorlátozás lépett életbe, ezt az itt lakók régóta szorgalmazták, és tekintettel arra is, hogy itt található az iskola, az óvoda és a bölcsőde, valamint a játszótér is.  

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában