Nagy utazás

2024.03.21. 10:30

Autóbuszos kirándulás a fővárosba

Fővárosi kiránduláson vettek részt a napokban Zalaháshágy lakói. Az önkormányzat és a közelmúltban alapított Aranyhárs Egyesület által közösen szervezett program során a parlamentet, valamint a Városligetben található épületeket tekintették meg a résztvevők.

Gyuricza Ferenc

A zalaháshágyi csoport tagjainak egy része a Parlament épületénél

Fotó: Önkormányzat

Minderről Horváth Gyula polgármester tájékoztatta lapunkat. Elmondta: a helyi közösség számára minden évben szerveznek autóbuszos kirándulást, volt, hogy többet is. Budapest már régebb óta a tervezett úticélok között szerepelt, most nyílt rá lehetőségük, hogy oda is elutazzanak.

- A tervezett budapesti kirándulást mindenképpen szerettük volna egy parlamenti látogatással is összekötni – folytatta a polgármester. – Ehhez az országgyűlési képviselőnk, Vigh László segítségét kértük, így az ő vendégei voltunk az egyik legszebb magyar történelmi épületben. A képviselő úr egyéb elfoglaltságai miatt személyesen ugyan nem tudott jelen lenni, de egy idegenvezető így is részletesen bemutatta számunkra a parlament látogatható helyiségeit.    

Az ötven fős zalaháshágyi közösség ezt követően a Városligetbe ment tovább, ahol szintén közösen a Vajdahunyad várát, illetve az ott látható mezőgazdasági kiállítást tekintették meg, majd fakultatív programmal, a Néprajzi Múzeum és a Zene Háza megtekintésével folytatódott a program. A hazafelé vezető úton pedig Bögötén, a híres Patyi Étteremnél álltak még meg, ahol közös vacsora várt rájuk.

- További kirándulásokat is tervezünk, az Aranyhárs Egyesület Veszprémbe szeretné még idén elvinni a falu lakóit, az önkormányzat pedig a horvátországi testvértelepülésünkre, Sepsére szervezne egy közös utat. Azon is gondolkodunk, hogy az erdélyi Gelencére is ellátogassunk, s az ottaniakkal is tovább erősítsük a kapcsolatunkat. Ezzel a településsel akkor kezdtük kialakítani a partneri viszonyt, amikor a korábbi falubuszunkat egy ottani szervezetnek adtuk át.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában