Áldást kérő tűzoltó szentmise Zalalövőn

2024.02.11. 16:00

Új szalagok kerültek fel a tűzoltók zászlójára

Áldást kérő tűzoltó szentmisét tartottak vasárnap délelőtt Zalalövőn, a Szent László plébániatemplomban. Az istentisztelet során a 2024. évi védőszalagok is felkerültek az 1885-ben alakult civil szervezet zászlójára.

Gyuricza Ferenc

A zalalövői önkéntes tűzoltó egyesület zászlója a vasárnapi ünnepi szentmisén

Fotó: Gyuricza Ferenc

Ez utóbbi ceremónia egy régi hagyomány feltámasztását szolgálta. Novák Ambrus, az egyesület elnöke lapunknak elmondta: az I. világháborút megelőző évtizedekben volt szokás, hogy a helyi plébánosok évente áldást kérő szentmisét tartottak a tűzoltókért, s ilyenkor szalagot is kötöttek zászlójukra. Ezzel kérték Isten közbenjárását a bevetéseken, elsősorban tűzeseteknél szolgálatot teljesítők védelméért.

Páli Zoltán plébános (középen) a vasárnap délelőtti szentmisén
Fotó: Gyuricza Ferenc

- Erre a régi szokásra településünk plébánosa, Páli Zoltán hívta fel a figyelmünket, ő ajánlotta fel, hogy szívesen tartana szentmisét a tűzoltókét – folytatta Novák Ambrus. – Mi örömmel fogadtuk javaslatát, hiszen egyesületünk életében az ünnepségeknek is nagyon fontos szerepet szánunk. Szalagot Páli Zoltán mellett az osztrák állampolgárságú, zalalövői vállalkozással is rendelkező Josef Mandl, az egyesületünk patrónusa, fő támogatója, valamint Lukács Andrea zászlóanya és Gyarmati Antal polgármester helyezett el a zászlóra.

Páli Zoltán szalagot helyez el a tűzoltók zászlójára 
Fotó: Gyuricza Ferenc

A nagyszabású ünnepségen nemcsak a helyi tűzoltóegyesület tagjai vettek részt, a zalalövőiekkel szorosabb kapcsolatot ápoló zalai, a vasi és a muravidéki társszervezetek képviselői, illetve a hivatásos szervezetek vezetői szintén jelen voltak. Köszöntőt Gyarmati Antal mondott, aki többek közt kiemelte: a Zalalövői Önkéntes Tűzoltó Egyesület a város legrégibb civil szervezete, amit még 1885-ben alapítottak. Megemlékezett arról is, hogy szűk egy évvel ezelőtt zászlót adományozott az önkormányzat az egyesületnek, a 2024. évi szalagok erre kerültek fel.

Josef Mandl szalagot helyez el a tűzoltó zászlójára 
Fotó: Gyuricza Ferenc

- Miért fontos a településünknek, hogy tűzoltóegyesület működik a városban? – tette fel a kérdést a polgármester, majd meg is válaszolt rá: - Azért, mert Zalalövő olyan helyen fekszik, amely viszonylag távol esik a hivatásos tűzoltóságok állomáshelyeitől, Körmendtől, Zalaegerszegtől, Őriszentpétertől és Lentitől. Ezért megnyugtató, hogy Zalalövőn mindig vannak készültségben olyan önkéntesek, akik baj esetén azonnal tudnak indulni, hogy segítséget nyújtsanak. Erre az elmúlt évek során már számos alkalommal volt példa. Segítettek tűzeseteknél, menték az értékeket, amikor víz tört be lakásokba, de közreműködtek közlekedési baleseteknél, illetve viharkárok felszámolásában is.

Páli Zoltán megáldja a tűzoltók zászlóját
Fotó: Gyuricza Ferenc

Novák Ambrus mindezt számszerűsítette is. A jelenleg 30 fővel működő egyesület tagjai a 2023-as esztendőben 28, ez évben pedig már 8 bevetésen vettek részt. Amikor a hivatásos állomány Zalalövő területére kap riasztást, az önkéntesek is vonulnak, s a legjobb esetben a riasztástól számított hét percen belül ott is tudnak lenni a helyszínen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában