Fejlesztés az önkormányzati hivatal udvarán

2024.02.12. 13:00

Új növények telepítésével zárult az alsópáhoki parkoló felújítása

Alsópáhokon három évvel ezelőtt újították fel a közös önkormányzati hivatal épületét. Rekonstrukciójában fontos szerepet játszott, hogy kinézetében is méltó megjelenésű legyen a település működtetésében központi funkciót betöltő épület. Az önkormányzat hasonló gondossággal figyel oda a hivatal környezetére is; nemrég a parkoló felújításának második üteme részeként új növényzetet telepítettek.

Antal Lívia

Korallberkenyéket ültettek a hivatal parkolója mellé

Fotó: Antal Lívia

A település pozitív megítélésében igenis fontos az első benyomás, amely egyik fő szempont volt az Alsópáhoki Közös Önkormányzati Hivatal rekonstrukciójában, és most a parkoló megújításában, hangsúlyozta Czigány Sándor polgármester. Kiemelte, minden beruházást, legyen az pályázatból vagy önerőből finanszírozott, tudatos tervezés előzi meg, Horváthné Makó Judit alpolgármesterrel és településfejlesztővel szorosan együttműködve.

A parkolóval kapcsolatban elmondta: tavaly ősszel, az első ütemben a kavicsos burkolatot újították fel, munkagépek segítségével szintezték és újra kavicsozták a területet. A parkolót körülhatároló, tönkrement tujákat eltávolították. A második ütemben kezdték meg az új sövény telepítését. A fagytűrő korallberkenyét választották, ami nagy díszítőértekű örökzöld cserje. Telepítése nemrég fejeződött be, így tavaszra egy szépen kialakított, megújult parkoló várja majd a hivatalba érkezőket. A polgármester köszönetet mondott a GESZ dolgozóinak az elvégzett munkáért. Kiemelte, rövid távú céljuk a terület átfogóbb rendezése, akár díszburkolattal ellátott udvar kialakítása, megfelelő pályázati kiírás függvényében.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában