Nagykanizsa tornászait és sportakrobatika versenyzőit edzette Bévárdi Gyula

Meglátták benne a tornászt

- A Petőfi-iskolába jártam, ötödikes lehettem, amikor Tilinger Józsefné testnevelő tanár beküldött a Rozgonyi-iskolába, ahol az Olajbányász tornacsapata edzett - mesélte a kezdeteket Gyula. - Ezután tartottak egy amolyan sportágválasztó eseményt az általános iskolásoknak a Bányász pályán. Ott többféle feladatban kellett teljesíteni, ez egyfajta felmérőnek felelt meg. Ezt nem hagyhattam ki, hiszen mint oly sok másik kissrác, én is focista akartam lenni. Nem vettek fel, a klubban Nagy István edző foglalkozott a gyerekekkel, ekkor szerettem meg a sportágat, hiszen a pedagógus végzettségű mester lelkesedése feltöltött energiával. A szertorna felé irányította a figyelmemet, amiről azt sem tudtam, hogy eszik vagy isszák.

Ifjúsági magyar válogatott kerettag lett

Hozzátette: igyekezett mindenben maximálisan teljesíteni. Gyűrű-, korlát-, talaj- és nyújtógyakorlat mellett lólengésben, valamint ugrásban kellett bizonyítania minden fiúnak. A korosztályos versenyeken általában dobogón, vagy annak közelében végzett. Viszont legnagyobb eredményének azt tartja, amikor bekerülhetett az ifjúsági magyar válogatott keretbe. Ugyan akkoriban még nemzetközi versenyeken nem szerepeltek, de két éven keresztül a diákolimpián rendszerint kiemelkedő eredményeket ért el.

Inkább az edzői hivatást választotta

- Aztán a Mező-gimnáziumban tett érettségit követően a Pécsi Bányász Sportegyesületben Poprócsi Vilmos kezei alatt fejlődhettem - mesélte. - Nem tartott sokáig a sportkarrierem, megkaptam a behívót és Nagykanizsára a Gábor-laktanyába vonultam. Közben a fővárosban a honvédség támogatásával elvégeztem a Testnevelési Főiskolát, maradtam a városban és az Olajbányásznál edzőként helyezkedtem el. Egykori mesterem, Nagy Pista bácsi mellett a debreceni tornász Dávid Zoltánnal ketten kezdtünk el dolgozni a gyerekekkel. Női és férfi tornászokkal foglalkoztunk, sokakkal szerettettük meg a sportágat, néhányan a válogatottságig jutottak. A szertornában "kicsinek" számítottunk, a viadalokon főleg a budapestiek vitték a prímet.

Elindult Nagykanizsán a sportakrobatika

Bévárdi Gyula az Olajbányász megszűnése után a Zalaerdő elődje által támogatott tornászokhoz került edzőként a nagykanizsai Hevesi-iskolába. A fiú versenyzők szép lassan kikoptak, nem voltak annyira kitartók, mint a lányok. A szertornászokkal nagyon sok viadalon szerepeltek, országos bajnokságokon és diákolimpiákon. Egyéniben, de csapatban is bizonyítottak. Majd az edzőtársa, a néhai Gajcsi József ötlete alapján elkezdődhettek a sportakrobatika tréningek.

- Aztán jöttek az eredmények utóbbi sportágban is - folytatta. - Itt már a nemzetközi porondra is kikerültünk, például a Tóth Tibor és Takács András fiú páros az Európa bajnokságon harmadik lett, a világbajnokságon kis különbséggel csúsztak le a dobogóról és a negyedik helyen végeztek. Ebben az időszakban ismertem meg Kiss Melindát. 

A fiatalok szereplései örök emlékek maradtak Bévárdi Gyula számára, de arra az időszakra is szívesen emlékszik, amikor Nagy Pista bácsi még edzőként foglalkozott vele. Olyan ember, olyan személyiség volt, akire nem lehetett haragudni, szívesen dolgoztak vele. Bévárdi Gyula a stafétát Mester Marcellnek, az NTE 1866 judo szakosztály versenyzőjének és edzőjének adta át.