2024.01.07. 15:11
Klasszikus kórusművek, könnyűzenei átdolgozások Nagykanizsán
Két részból álló kórushangversenyt adott szombaton este Nagykanizsán, a református templomban a Farkas Ferenc Énekegyüttes. Az elsőként bemutatott kórusművek még a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódtak, a program vége felé pedig – egy finom átmenetet követően – vidámabb, mondhatni farsangi jelleget öltött a koncert.
A Farkas Ferenc Énekegyüttes
Fotó: Szakony Attila
Ezt a kettősséget hivatott jelezni a koncert elnevezése is, a „Vízkereszt, vagy…” cím ugyanis egyaránt utalt a megelőző időszakra, valamint az előttünk álló hetekre is. A repertoár is igen színes volt, míg az első részt főleg a klasszikus kórusművek, egyházi témájú kortárs darabok, imádságok tették ki, addig a második részben már könnyűzenei átdolgozások is helyet kaptak, hol a capella előadással, hol gitár- vagy zongorakísérettel. Ezek az átiratok a 13 tagú énekegyüttes zeneszerző-hangszerelője, Baráth Zoltán munkáját dicsérik.
Farkas Ferenc énekegyüttes koncertje Nagykanizsán
Fotók: Szakony Attila
- A Farkas Ferenc Énekegyüttes ezzel a koncerttel nemcsak a karácsonyi ünnepkört zárta, de a 2023-as esztendőt is, ami nagyon jól sikerült – mondta lapunknak Baráth Yvette karnagy. – A programjaink közül a két legkiemelkedőbb egy júniusi horvátországi nemzetközi kórusversenyen való szereplésünk, illetve az a szeptemberi három napos koncertturnénk volt, amely során Gyulán és környékén jártunk, beleértve a határon túli partiumi részt is. Horvátországban első magyar résztvevőként rögtön az ezüst diploma első helyén végeztünk, a szeptemberi körútunk során pedig fellépések sokaságát tudhattuk magunkénak, ezek között fleshmobok, koncertek és mini-koncertek egyaránt szerepeltek.
Baráth Yvette hozzátette: a szombati fellépésüket követően hamarosan újra a nagykanizsai közönség elé állnak, hiszen március 18-án, a Hevesi Sándor Művelődési Központban ők adják a 2024-es Tavaszi Művészeti Fesztivál nyitókoncertjét.