Jó reggelt, Zala vármegye!

Muszorgszkij tudott valamit. Tán kevesebbet a szemről – többet a lélekről. Egy kiállítás képei árulkodók lehetnek, fellebbentik a fátylat az alkotó benső világáról, de még inkább saját, eltitkolt-elnyomott-háttérbe taszított érzéseinkről, emlékeinkről, reményeinkről. Minden festmény, fotó – és persze a sor folytatható –: vallomás. Azokról, akiket szeretünk, még ha nincsenek is (már, fizikailag) velünk. Emberekről, állatokról, természetről; az isteni rendről, amely lelkünk tragédiái ellenére is csodálatos – és akaratlan mosolyra késztet, a majdani találkozás hitbéli reményével. Hogy Muszorgszkij gondolt-e minderre, nem tudom, de hallgatva, akár olybá is tűnhet. Egy biztos: a halál nem elválaszt. Összeköt.