Játszótér a befagyott Balatonon

„– Szerinted mióta lehet korcsolyázni a Balatonon? Jó, jó szombat óta, de hát melyik szombat óta? Így már világos, a múlt szombat óta, vagyis 4-5 napja. Most kérdezzük meg a tizenéves hokisokat, akik rezzenetlen arccal állják a köréjük sereglő kicsik kerekszemű pillantásait. Pontos adatokkal szolgálnak: A jég vastagsága 17-8 centiméter. Úgy ötven méterre lehet bemenni a partról. Azon túl már nem ajánlatos, mert recseg – kipróbálták – a jég alá szorult víz pedig két méter. (…) A jégen egy pár éppen szabadon választott kürt mutat be, Ritmus, harmónia, zene van a mozdulataikban. – Szia, szia. Ahogy elnézem, ti vagytok a menők. Régóta korcsolyáztok? – Itt nőttünk fel a Balaton partján. Szégyen lenne, ha nem tudnánk korizni. Nem? – így a fiú. A lány nem szól, egyelőre csak a levegőt szedi minden mennyiségben, nagyon kifutották magukat. Hja, a dicsőségért meg kell szenvedni. – Ha a Regőczy-Sallai páros száz százalék, mennyire tudtok korcsolyázni? – Semennyire – válaszolják és elszáguldanak.” (Zalai Hírlap, 1980. január 12., részlet a tudósításból) 

„– Hány gatya van rajtad? – Naná, hogy kettő! – válaszol a hétéves forma kiskölyök, s csak úgy barátságból jól hátba csapja a kérdezőjét. – Na, gyerünk, a jégen mutasd meg, neked hány gatya kell! – s azzal nekiiramodik, a csodás tükörsima befagyott Balatonnak a Keszthelyi-öbölben, vasárnap déltájban. A parton állva szinte szédítő a vakító napsütés. Nem is szabad hosszan bámulni a jeget, amely a partnál lassú ringással, s időről időre mély morgással jelzi: azért él ott lent, s dolgozik. Micsoda erő feszíti neki a jégtáblákat a köveknek! Szobrász soha nem álmodik ilyen csipkékről, gyűrődésekről, amit a természet farag a hideg februárban. Jéghokizó srácok, fakutyázó családok, korizó kicsik és nagyok hódolnak a jégnek.” (Zalai Hírlap, 1991. február 4-ei riportjából részlet)