Interaktív kiállítás Zalalövőn és Nagyrécsén

2023.12.03. 16:05

Zalába látogatott a Petőfi-busz

Petőfi Sándor életéhez és munkásságához, illetve utazásaihoz kapcsolódik az az interaktív kiállítás, amely a hét végén két zalai helyszínen, Zalalövőn és Nagyrécsén is látogatható volt. A Petőfi-busz, azaz a Petőfi Irodalmi Múzeum mobil tárlata 2022 szeptembere óta járja hazánk és a környező országok településeit.

Gyuricza Ferenc

Kiállításlátogatók a Pertőfi-buszban

Fotó: Gyuricza Ferenc

Az autóbusz belsejében kialakított tárlat kapcsán Szatmári Sára múzeumpedagóus elmondta: annak gerincét 10 emblematikus gyűjteményi tárgy fizikai megjelenítése képezi, amelyhez ismert verseket válogattuk a kiállítás megalkotói. Ezeknek a Petőfihez kapcsolódó tárgyaknak a másolatai szintén megtekinthetőek az autóbuszban.  

- Petőfi Sándor születésének 200. évfordulóját ünnepeljük ez évben, ez az interaktív mobil kiállítás ennek kapcsán jött létre – folytatta Szatmári Sára. - Alapvető célja, hogy Petőfi életútját ismertesse meg a látogatókkal, bemutassa múltjának egyes állomásait, illetve fejtegeti jövőjének titkát, terveit is. A tárlat emellett interaktivitásra is buzdít, így a látogató nemcsak a nézője a kiállításnak, hanem aktív résztvevője is. Hét közben általában iskolás csoportok érkeznek hozzánk, hétvégeken, mint például most is, egyéni látogatókat, családokat fogadunk.

Fotó: Gyuricza Ferenc

 A Petőfi-busz szombaton Zalalövőn, vasárnap Nagyrécsén állomásozott. A múzeumpedagógus azt is elmondta: eleinte a nagyobb városokban és a határon túli területeken volt látható, a projekt jelenleg is zajzó második részében viszont az a cél, hogy az ötezer lélekszám alatti településekre is eljussanak vele.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában